Amikor múltkor megcsodáltuk a Gruyére-i tavat, elhatároztuk, hogy oda még visszatérünk, és valamilyen vízi járművel bejárjuk. Mivel az időjárás is nyáriasra fordult, gondoltuk, hogy most vagy soha, úgyhogy az állatkerti kalandjainkat követő szombatot ki is tűztük eme remek program megvalósítására. Géza felhívta azt a telefonszámot, amit a hajókölcsönző lakókocsin láttunk, és franciául! megbeszélte, hogy kettőkor megjelenünk, két felnőtt, két gyerek, és kihajózunk. Bíztunk benne, hogy tényleg ezt beszélte meg... Valószínűleg igen, hiszen amikor a megadott időpontban a helyszínre érkeztünk, egy kedves monsieur várt minket, rendelkezésünkre bocsátott egy szép piros kenut, kettő evezőt, és megfelelő számú mentőmellényt. Kissé riadt arccal figyelte, ahogy eltávolodunk a parttól, de azért kedvesen integetett.

Előtte még sétáltunk egyet Friburgban (németül Freiburg lenne, de hogy ne keverjék össze a Németországban található hasonló várossal, még a német lakosok is a francia nevet használják), ami egy nagyon szép kis város a francia-német mezsgyén, megcsodáltuk a szokásos szombat délelőtti piacot, ebédeltünk egyet, a fiúk hősiesen felmásztak a templomtoronyba (Ábel ezt kissé megbánta, már felfelé menet), fagyiztunk, és már száguldottunk is át Pont-en-Ogozba, azaz a Gruyére-i tóhoz.

A tóról annyi információt sikerült begyűjtenem, hogy  ez egy mesterséges tó, a Sarine folyón 1947-ben épített gát tartja a medrében, és tavasszal, a hóolvadást megelőzően leeresztik a vizét, hogy a hegyekből érkező hólé újra azt öntse el, és ne a környéket.

A tóban öt sziget található, fő látványossága a legnagyobb szigeten elhelyezkedő középkori várrom, és kápolna, ahol éppen egy esküvőre készülődtek ott jártunkkor. Kis hajókkal szállították a násznépet, valamint az ifjú párt a helyszínre, akik a vízi sportokban megfáradt fürdőgatyás/bikinis pihenők között vonultak be a templomba.

A kölcsönzős möszijőtől kaptunk egy kis térképet, amin be voltak jelölve a főbb látványosságok, úgyhogy az alapján haladtunk (nagyjából), megnéztük az elefánt- valamint az oroszlánsziklát, a barlangot, kikötöttünk a legkisebb szigeten, áthajóztunk az autópálya alatt. Géza volt a kormányos, előtte helyezkedett el Ábel, aki evezett, én ültem (=rettegtem) elöl, mögöttem Bori. Később a sorrend változott, de Géza nem mozdult el a kormányosi pozícióból. Egy ideig minden nagyon idilli volt (bár a hajó kissé billegett, de gondoltam, ha erősen kapaszkodom, akkor nem fogunk felborulni), de aztán Bori is szeretett volna evezni, amin persze irtózatosan összevesztek Ábellel, huzakodtak az evezőn, sírtak, ordítottak (mondjuk azt mi is egy idő után). Ez egy kicsit levont a program élvezeti értékéből, de aztán lecsillapodtak a kedélyek, és újra kellemesen ringatóztunk a tavon. Vagy esetleg mentünk körbe-körbe, amikor a nagy igazságosság jegyében mind a két evező a gyerekeknél volt.

Végül szerencsésen partot értünk, a kölcsönzős ember is megnyugodhatott, hogy nem tettünk kárt a hajójában, a gyerekek még egy kicsit saraztak a parton, majd haza mentünk.

Másnapi célunk megint egy tó volt, méghozzá a Lac de Joux. Anna barátnőm és kis családja ugyanis Vallée de Joux-ba költözött, ami a Jura hegységben található. Az országnak ezt a felét még nem láttuk, úgyhogy az ő új otthonuknak a megtekintése erre remek alkalmat nyújtott, és mivel – meglepő módon – ott is van tó (vagyis három), nem hagytuk ki a vízreszállást a legnagyobbon, a Lac de Joux-n. Ez alkalommal vizibiciklit béreltünk, ami egy ideig nagyon vicces volt, aztán pedig – amikor szemből fújt a szél – nagyon fárasztó. De sebaj, mi hősiesen tekertünk, igaz, hogy utána fél óráig mozdulatlanul feküdtünk a parton, de ennyi igazán belefért. A tó körül fenyőerdők, mindenféle túraútvonalak találhatóak, meg persze az elmaradhatatlan piknikező, barbekjúzó családok. Egy nagy hiányosságot azonban meg kellett állapítanunk: sehol egy lángosos lakókocsi, vagy legalább palacsintás, esetleg egy hekkes… De nem elég hogy ilyen ínyencségeket nem lehet kapni, hanem kettő után – persze ezt már megtanulhattuk volna – semmiféle meleg ételt nem lehet fogyasztani vacsoraidőig. Ettől kicsit elszomorodtunk, de aztán találtunk egy kis boltocskát, ahol bevásároltunk mindenféle ehetőnek tűnő dolgot, és már mentünk is Brassus-be, Annáék új otthonába. Ott kaptunk finom pizzát, a gyerekek játszottak, a fiúk kanapét cipeltek, aztán visszatértünk Lausanne-ba.

Pünkösd hétfőn Géza ismét visszarepült Budapestre, én meg kedden kirándultam egyet Annával és Dórával Les Pleiades-on, ahol éppen teljes pompájukban virágoztak a nárciszok. Szikrázó napsütés, virágok, tehenek, háttérben a Genfi tó, és némi havas hegycsúcs (pl. a Mont Blanc). Pazar volt a látvány, csodás volt a társaság, azt hiszem lesz mire visszaemlékeznem öreg koromban…

A következő hétvége szombatja ismét a szülinapi partyk jegyében telt, ezúttal mind a két gyermek hivatalos volt egy-egy buliba, ráadásul még a helyszín (Servion Zoo) is ugyanaz volt. Csak az időpont nem. De persze nekünk ez sem jelenthet problémát, autóztunk föl-alá, hol két gyerekkel, hol egy gyerekkel, sőt olyan is volt, hogy gyerek nélkül.

Vasárnap pedig hiánypótló ebéden vettünk részt, azaz fondüztünk! Mióta itt vagyunk, én egyetlen egy alkalommal ettem fondüt, ugyanis a gyerekeink rosszul vannak a szagától, úgyhogy az nem kérdés, hogy ők nem esznek ilyesmit, de mi sem. Gézának volt alkalma többször gyerekek nélküli programon részt venni, nekem viszont nem igazán, úgyhogy gondoltunk egy merészet, és foglaltunk egy asztalt a Le Chalet Suisse nevű étterem teraszán, Lausanne tetején. Szerencsére a szél is fújt (egy kicsit túlzásba is vitte), úgyhogy minden ideálisnak tűnt a kenyérdarabkák olvasztott sajtba való tunkolásához. Ábelnek így is túl sok volt a szagélmény, úgyhogy ő el is vonult az asztalunktól, és egy fa alatt üldögélve fogyasztott némi kenyeret. Mi viszont elég jól laktunk, sőt majdnem lefordultunk a székről, annyit ettünk. Ezek után elmentünk a közelben található tóhoz (igen, egy kis tó található a város tetején), a fiúk ismét hősiesen megmászták az aktuális kilátót, miközben mi az árnyékban ejtőztünk Boriskával. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.