Írtam egy hosszú és rendkívül érdekes bejegyzést az olasz hétvégénkről, ami egyszer csak eltűnt, és azóta sem jött vissza. Borzasztó. Szomorú vagyok, de azért újra megpróbálom felidézni, hogy mi is történt velünk a szeptember 14-16-i hétvégén (16. ugyan hétfő volt, de itt munkaszüneti nap), amikor is felkerestük Svájc olasz részét.

Szombat reggel bepakoltuk a fél háztartást az autóba, felszerelkeztünk esőkabáttal, esernyővel, rántott hússal, és egészen emberi időpontban, fél tízkor elindultunk Lugano irányába.

Miután elhagytuk az autópályát, a Nufenen hágón át vezetett az utunk. Az út a Vedretto-völgyön át halad föl a 2440 m magas hágóra, ahonnan aztán meredeken ereszkedik lefelé. Az idő szép volt, úgyhogy kedvünkre gyönyörködhettünk a tájban, és sikoltozhattunk a szerpentinről lenézve. Egy óra körül értünk föl a hágó tetejére, ahol megálltunk felfrissülni. Kicsit mászkáltunk a sziklákon, és mivel kb. tíz fokkal volt hidegebb, mint amikor elindultunk, valóban fel is frissültünk. Főleg attól, hogy Boriska beleejtette a cipőjét egy tóba. („Tudtamhogyezlesz” „Megmondtamhogynecsináld”). Szerencsére ő maga nem ugrott utána a jéghideg vízbe, hanem hős Géza kihalászta a cipellőt. Kerestünk száraz cipőt („de én a topánkámat akarom!”), és vidáman tovahajtottunk úticélunk irányába.

Ahogy közeledtünk Ticino felé, lassan megváltozott a táj, egyre inkább mediterrán jellegű lett, és a barna faházakat, chalet-ékat felváltották a színes, egy-két szintes épületek.

Ticino (németül Tessin) az egyetlen svájci kanton, amely olasz nyelvű, és teljes egészében az Alpoktól délre terül el. Székhelye Bellinzona, ahová délután fél három felé érkeztünk meg. A városban – a világörökség részét képező - három erőd található, amelyekből mi kettőt tekintettünk meg közelről, egyet pedig a távolból. Itt már bepillantást nyerhettünk a laza olasz vendéglátásba is, ugyanis beültünk egy étterembe, ahol rengeteget kellett várni a pincérre, aki kedves volt és vidám, viszont nem hozta ki azt, amit rendeltünk; a számlán viszont feltüntette a hőn áhított vizeket, kávékat. Amikor ezzel szembesítettük, széles mosollyal elnézést kért, levonta a számlából ezeknek az árát, majd arrivederci.

Bellinzonától már csak egy kicsit kellett autóznunk, és meg is érkeztünk Luganóba. Ticino legnagyobb városa a Luganói-tó partján fekszik, mindenfelé pálmafák, kaktuszok, és rengeteg virág. A szállodai szobánk erkélyéről ráláttunk a tóra, valamint a Monte Bré nevezetű hegyre, amelyet szándékunkban állt közelebbről is szemügyre venni. A szálloda éttermében remek vacsorát fogyasztottunk, megbeszéltük a másnapi programot, amiben az is szerepelt, hogy szép idő lesz, felmegyünk a Monte Bré tetejére, és onnan nézünk le a városra.

Vasárnap reggel szakadó esőre ébredtünk, a hegytetőt felhő borította, úgyhogy újra kellett gondolnunk a programot. Szerencsére amíg reggeliztünk az eső elállt, úgyhogy gyorsan elautóztunk fő úti célunk, a Melidében található Swissminiatur irányába.

A Swissminiatur egy szabadtéri makett- és modell-park, mely svájci tájak (hegyek, folyók) és épületek kicsinyített mását mutatja be. A parkban több mint 120 különböző makett látható. Megtalálhatók itt Svájc 1:25 léptékű, a legapróbb részletekig kidolgozott templomai, várai, emlékművei és egyéb érdekes építményei is. Az épületeken kívül számtalan működő vonat, fogaskerekű vasút, sőt még drótkötélpályás felvonó is közlekedik a parkban. (Terepasztal és vasútmodell kedvelők paradicsoma!). Vannak havas hegycsúcsok síelőkkel, őzikékkel, tavak és folyók is, úszkáló hajókkal, kompokkal. De megtalálható a híres KNIE cirkusz mása is, sőt még a milánói dóm is (nem mintha ez Svájcban lenne ugye...). Ábel teljes extázisba esett, alig győzött egyik helyről a másikig futni, de mi is nagyon élveztük a látványt. Főleg, amikor olyan épületeket láttunk, amelynek eredetijében már jártunk. És persze újabb remek ötleteket kaptunk arra, hogy mit kellene még megnézni. A parkban rengeteg virág és bonsai veszi körbe az épületeket, és még egy kisvonattal is körbe lehet utazni az egész parkot, van vizi és szárazföldi dodzsem, úgyhogy minden adott a boldogsághoz.

Futkároztunk, ámuldoztunk, vonatoztunk, és az eső is csak akkor kezdett el esni, amikor már úgyis indulni készültünk. Ekkor jött ugye a kérdés, hogy mégis hová is menjünk szakadó esőben, mert igaz, hogy hozzá vagyunk szokva az esőben való kiránduláshoz, de a gyerekek nem mindig élvezik ezt a programot. Többen ajánlották, hogy ha már úgyis azon a környéken járunk, keressük fel a FoxTown nevezetű bevásárlóközpontot, amiben 160 üzlet található, vasárnap is nyitva van, és mivel factory outlet boltokkal van tele, nagyon gazdaságosan felruházhatjuk a családot. Ez tényleg remek program lehet, főleg ha nem kell két éhes és fáradt gyereket vonszolnia az embernek magával a vásárlási lázban égő tömegeken keresztül. Végülis a nagyobb ruhatár megújítás így elmaradt, de most már tudjuk hová kell menni akciós Gucci és Versace cuccokért.

A világmárkák templomát elhagyva – miután az eső még mindig szakadt – autós városnézésen vettünk részt. Egyszer ki is szálltunk az autóból egy szép kis helyen, de ott egy helyi néni ránk szólt, hogy ne beszéljünk a lóhoz, ami egy ablakon kinyihogott (!). Ezen megsértődtünk, beültünk az autóba, és visszatértünk Luganóba. Kicsit pihentünk, majd elsétáltunk egy helyi pizzeriába vacsorázni, aztán bóklásztunk egy kicsit, és nyugovóra tértünk. Nagyon vicces egyébként, ahogy az ember belezavarodik, hogy milyen országban is van éppen… Mindenki olaszul beszél, a feliratok olasz nyelvűek, a gyalogátkelőhelyen az autósok lazán átszáguldanak (amitől már teljesen elszoktunk). Az egyetlen dolog, ami arra emlékeztet, hogy Svájcban vagy, az a számla végösszege, meg, hogy ezt svájci frankban kell kifizetni.

Másnap reggel az eső ugyan már nem esett, de a híres nevezetes Monte Bré felhőbe burkolózott, úgyhogy belenyugodtunk abba, hogy kimarad a funicolare, és a hegyről lenézés.

Megreggeliztünk, és elindultunk Lausanne irányába, csak előbb útba ejtettük Asconát. Ez egy kicsike kis város a Lago Maggiore partján, kedvelt üdülőhely, éttermekkel, szállodákkal. Sétáltunk egy kicsit, majd Géza egy hirtelen ötlettől vezérelve felvetette, hogy béreljünk motorcsónakot és hajókázzunk egy órácskát. Óriási sikere volt az ötletnek, úgyhogy kihajóztunk, megkerültünk két kis szigetet, gyönyörködtünk a tájban, élveztük a dolce vitát. (Jellemző az itteni hozzáállásra, hogy a motorcsónak bérléshez nem kértek semmilyen iratot, sőt még előleget sem. A kölcsönzős fickó gyorsan elmagyarázta hogyan működik a gép, aztán elmondta, hogy ha megkerüljük az egyébként elég közelinek tűnő két kis szigetet, az kb. egy egy órás út, és ennyi. Még ahhoz sem ragaszkodott, hogy mindannyian felvegyük a mentőmellényt.) A partraszállás után megebédeltünk egy kedves kis étteremben. Búcsút intettünk az olasz életérzésnek, és mintegy öt órás autózással visszatértünk Lausanne-be.

A hazafelé úton nem sok érdekes dolog történt, azon kívül, hogy keresztüljöttünk a Gotthárd-alagúton, mely a 17 km-es hosszával a 2. leghosszabb közúti alagút a világon. Erről nem tudok részletesen beszámolni, mert ahogy behajtottunk az alagútba, én mély álomba szenderültem, és kb. csak egy óra múlva ébredtem fel. (Géza: Én viszont elmondhatom, hogy nem sok unalmasabb helyen autóztam eddig. Talán a 33-as út tartogat hasonlóan izgalmas látnivalókat, keresztül a Hortobágyon. Nem sok hiányzott ahhoz, hogy én is elaludjak. Azért 17 km egy félhomályos alagútban, 80-as tempóval, az itt kötelező 150 m (!) követési távolságot tartva nem az az adrenalin-fröccs.)  Sokat autóztunk még ezután, hegyre föl, völgybe le, este nyolcra értünk haza. Mindenki fáradtan dőlt be az ágyba, másnap munka, és iskola várta az érintetteket.

Hát ez volt a mi olasz hétvégénk, nagyon érdekes volt megismerni Svájcnak ezt a részét is. A hét további részében Ábel beteg lett, Géza haza utazott Magyarországra, de aztán Ábi meggyógyult, Géza visszatért, és minden folytatódott a megszokott módon.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.