Már sokszor érintettük a Svájc - csoki, Svájc - sajt, Svájc - hegyek, Svájc - tehenek közhelyeket, de most, hogy közeledünk a kalandunk vége felé, meg kell emlékeznünk még egy hasonlóan közkedvelt párosításról is.

Svájc - bicska. Itt aztán tényleg mindenhol lehet svájci bicskát kapni, hiszen nincs olyan kis falu, ahol legalább egy kirakatban ne tűnne fel a jól ismert logó. Illetve a kettőből az egyik. Ugyanis a felszínes turistaként végzett piackutatásunk alapján megállapíthatjuk, hogy a svájci bicska  vagy Victorinox, vagy Wenger. A szép az az egészben, hogy pár évvel ezelőtt a Victorinox felvásárolta a Wengert, így hamarosan már e két márka közül sem kell választani. Csak egy maradhat. Szóval, ott a logó mindenütt, és a kirakatban a hihetetlen választék. Van itt kérem minden, kicsi kés, nagy kés, még nagyobb kés. 6, 8, 10, 100, kitudja mennyi eszközt rejtő bicska. Vagy ahogy itt a turista hordáknak árulják, Swiss Army Knife. Van persze a hagyományos piros, de kapható minden egyéb színben, és a női vásárlókat célozva még virágos mintás is. Láttunk olyan kis apróságot, amiben egy igen kicsike penge mellett kisolló, körömreszelő és egyéb manikűr eszközök rejtőztek. Persze tudom, hogy mindezt otthon is meg lehet venni bármelyik plázában a késesnél, hiszen globális márka lett a Victorinox is. Én is vettem, mások is. De! Ki mondhatja el magáról, hogy ő maga szerelte össze a svájci bicskáját?! És főleg azt, hogy élete első bicskáját! Hát ki? Persze, hogy Ábel. :)

De ne szaladjunk ennyire előre. Újabb kirándulásunk célja egyrészt az volt, hogy felkeressük Luzern-t, másrészt, hogy még tovább utazzunk a Vierwaldstättersee mellett, egészen Brunnen-ig. Pénteken kettesben töltöttük a délelőttöt, ami nagy ajándék, ugye. Békésen reggeliztünk és ebédeltünk Vevey-ben, kirándultunk egyet a Mont-Pélerin hegy tetejére a Plein Ciel kilátóhoz. Ez egy 100 méter magas adótorony, ami kb. 1000 méteren van. Gyönyörű körpanoráma nyílik róla. A suli után pedig felkerekedtünk, és meg sem álltunk Luzern-ig. Illetve megálltunk, többször is, mert katasztrofális volt a forgalom az autópályán... De végül elértünk Luzern-be, ami az azonos nevű kanton székhelye is egyben. Ez már nagyon svájci német rész. És gyönyörű! Az a város egyszerűen elragadó. Sétáltunk a belvárosban, és csak kapkodtuk a fejünket. Tópart, hegyek, a Reuss folyó, a régi házak, és persze a hidak. A leghíresebb a Kappelbrücke, amely Európa egyik legrégibb gyalogos fedett fahídja, a hosszúsága 204,70 méter. Eredetileg 1365-ben épült, és a Reuss folyó két partján elterülő ó- és újvárost kötötte össze. Az oromzatán 111 háromszögletű festmény található, amelyek a svájci történelem fontos jeleneteit ábrázolják. Sajnos 1993-ban a híd tűzvésznek esett áldozatul, és 78 kép elpusztult. Ebből csak 30 képet sikerült restaurálni és persze a hidat is újjáépítették. A híd közepén található a város nyolcszögletű víztornya, amely 1300 körül, azaz még a híd előtt megépült. A torony felváltva szolgált őrtoronyként, városi levéltárként, fogdaként és kínzókamraként. Ma emléktárgyakat árusító bolt található benne, illetve a helyi tüzéregylet is itt kapott helyet. A folyóparton szállodák, éttermek, kávézók és rengeteg turista. Van egy kis gát-rendszer, ami régebben malmokat működtetett, most pedig egy kis erőművet hajt. Csavarogtunk a szűk utcákon, majd beültünk vacsorázni egy étterembe. Itt előbb németül, majd angolul bajlódtunk a rendeléssel, amíg az egyik felszolgálólány fel nem fedezte, hogy magyarok vagyunk. Ő Vajdaságból jött, hogy szerencsét próbáljon.

Este még átautóztunk Brunnen-be, ami szintén a Vierwaldstättersee mellett található. Ez már az ősi Svájc központja. Mint - Boritól is - megtudtuk ehhez közel van az a hely, ahol 1291-ben az első három kanton szövetségre lépett. Aranyos kis szállodában aludtunk, aminek az ablakából lélegzetelállító kilátás nyílt az éjszakai tóra. Reggel pedig a felhőkre... :) Mindegy, reggel úgyis sietnünk kellett, nem volt idő nézelődni. Ugyanis várt ránk a Victorinox Visitor Center! Mi nyitottuk a helyet. Van itt egy márkabolt, egy kis bicska múzeum, egy kiállítás a környék látványosságairól és egy kis műhely, ahol bicskát lehet összeszerelni. Egy kedves hölgy segítségével mindannyian elkészíthettünk a bicskánkat. Nem volt sok lehetőség, csak a Spartan típusú kést lehet összerakni, az egyetlen választás az, hogy dugóhúzót, vagy csillagcsavarhúzót rak bele az ember. Aztán a végén még a nevet is belegravírozzák a bicskába. Jó móka volt. Ábel pedig nagyon büszke rá, hogy ő maga szerelte össze az első svájci bicskáját. (Mondjuk én is...) A múzeumban persze bemutatják a márka történetét, a világ legkisebb és legnagyobb bicskáját. Őszintén, ha valaki nem akar összerakni egy kést, akkor ne menjen oda, mert csalódni fog, de az összeszerelés nagy élmény.

A rossz időre tekintettel nem kirándultunk a környéken, hanem visszaindultunk Luzern-be, hogy megint ott sétálgassunk egy kicsit. A tóparton autóztunk vissza, és többször megállapítottuk, hogy a látvány olyan fokú giccs, amit már büntetni kellene. Felül sziklás, alul erdős hegyek, sötétkék tó, gyönyörű kisvárosok a parton és akkor még egy fehér vitorlás is a tavon... Á, hagyjuk! Ahogy beértünk Luzern-be elmentünk a helyi Közlekedési Múzeum mellett, és egy hirtelen elhatározással úgy döntöttünk, hogy megnézzük. Jó döntés volt. Éppen a helyi Mentőszolgálat tartott nyílt napot, ezért egyrészt ingyenes volt a belépő, másrészt jobbnál-jobb programok voltak a múzeum udvarán. A Verkehrshaus egyébként az egyik legnagyobb ilyen témájú múzeum Európában. Kb. 40.000 négyzetméteren mutatják be azt a több mint 3000 kiállítási tárgyat, ami így vagy úgy a közlekedés témaköréhez tartozik. Külön pavilonok vannak a vasúti-, vízi-, légi- és közúti közlekedésnek szentelve. De van itt az udvaron egy hatalmas medence, amiben hajómodellek úszkálnak, van külön rész, ahol a gyerekek mindenféle útépítő gépek kicsinyített változataival dolgozhatnak. Van egy pavilon, amiben térben és időben utazhattunk egy lifttel. Így mentünk vissza 180 millió évet, és láttuk hogyan alakult ki az a kőzetréteg, amiben most a rádióaktív hulladékot tárolják Svájcban. A múzeumban egyébként is minden interaktív, a srácok is nagyon élvezték. És itt még Eszter is nyugodtan ült be a felvonóba... :) A mentős napnak köszönhetően volt mentőautó kiállítás, sőt egy lezuhant ejtőernyőst is megmentettek egy magas épület tetejéről. Voltunk Planetáriumban (mert az is van), ahol a Földről, a Napról és a Holdról láttunk egy filmet. És voltunk IMAX moziban is (mert az is van), ahol meg a korall-zátonyok világába merülhettünk le. Van egy másik terem, a Swiss Arena, aminek a padlóján egy kb. 200 négyzetméteres légifelvétel van Svájcról. A kép 1:20000 arányban mutatja az országot. Nagyon vicces így sétálgatni, könnyedén átlépni a legnagyobb hegyeken, és pár lépéssel eljutni mondjuk Genfből Zurich-be. Elég részletes a kép, úgyhogy látszik minden mező, folyó, híd, ház, utca és persze stadion. Megtaláltuk a házunkat, az iskolát, és Eszter kedvenc útvonalát a kettő között. Sőt, van egy külön vásznon egy térkép, azonos méretaránnyal, Londonról. Döbbenetes, hogy ez lefedi kb. Svájc egy harmadát. Eltöltöttünk kb. hat órát a múzeumban, de még így is csak egy töredékét tudtuk megnézni a dolgoknak.

Este még visszamentünk Luzern-be, sétáltunk egy kicsit, és vacsoráztunk a vajdasági lánynál. Aztán kemény erőfeszítések árán sikerült legalább nekem ébren maradnom a kocsiban hazafelé...

Vasárnap Bori megint születésnapi buliba ment, mi pedig gondoltuk lődörgünk egyet Vevey-ben, max. fagyizunk a parton. Nem is vittünk fényképezőgépet, mondván itt már annyiszor jártunk, hogy nincs mit lencsevégre kapni. Hát volt. Nem tudom mi van ebben a városkában, de ahányszor ott voltunk midig történik valami. Most éppen vízi-fesztivál volt, ami azt jelentette, hogy a tavon minden hadrafogható vízijármű felvonult, a parton meg nézett a nép. Volt egy csomó vitorlás, motorcsónak, és az egyébként a Genfi tavon közlekedő mind a hat nagy kirándulóhajó is felvonult. A végén ezekről színes lufik százait engedték a levegőbe, úgyhogy volt nagy felhajtás. Mi egyébként az egész parádét a hivatalosan már a szomszéd faluhoz (La Tour-de-Peilz) tartozó kastély tornyának tetejéről néztük. Úgy kerültünk ide, hogy Muki meg szerette volna nézni a kastélyt, mert korábban már voltak ennek az udvarán játszani a sulival. Hát megnéztük. Az épületben egy játékmúzeum van, amiben főleg a társasjátékok történetét mutatják be, így van sok sakk, meg dáma, meg baggamon készlet. De látható itt pár régi Monopoly, sőt még egy kaszinó is be van rendezve. Tisztességesen megnéztünk mindent, és végül még egy jó kis svájci társasjátékkal is gazdagodtunk. Sok szeretettel várunk mindenkit otthon egy party-ra. :)

Hát, azt hiszem ezen a hétvégén sem unatkoztunk. És azóta volt újabb hétvége, amikor két állatkertet is meglátogattunk. De erről majd később.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.