Na jó, a hétköznapok sem szürkék, hanem egészen tavasziasak, madárcsicsergősek. Géza sokat utazik, szerencsére azért hétvégenként itthon van, így részt tudunk venni közös családi programokon. Tényleg szokatlanul meleg van, ami itt a városban nem is baj, de a hegyekben szerencsére esett/esik a hó, lehet téli sportokat is űzni, ha az embernek éppen arra támad kedve. Nem mindig támad mind a négyünknek egyszerre ugyanarra kedve, úgyhogy különböző variációkat dolgozunk ki, a kecske és a káposzta elvet alapul véve.

A síelés mellett rendkívül népszerű sport a snowshoe walk, azaz a hótalpazás, helyi nevén raquettes á neige (egyszerűség kedvéért: rákett, ami nem keverendő össze a ráklettel, azaz a raclette-tel, ami meg egy étel). Szóval a hegyekben sokan síléc helyett hótalpakat csatolnak a bakancsukra, és nekivágnak a gyönyörű hegyeknek. A sípályák mellett többféle nehézségi fokú raquettes útvonal található, szépen kitáblázva, kitaposva. Én nagyon szerettem volna már kipróbálni, úgyhogy egyik szombaton, amikor Bori éppen nem akart síelni, Ábi viszont nagyon is, elmentünk Les Paccots-ba, ahol Borinak és nekem béreltünk hótalpakat, a fiúk síeltek, mi meg meneteltünk az erdőben, patak csobogást hallgatva, gyönyörködve a tájban. Nagyon jó volt, én teljesen beleszerettem a dologba. Borinak is tetszett, egyrészt nem kellett síelnie, másrészt kettesben lehettünk, ami mindig nagyon jót tesz nekünk.

Gondoltam, hogy akkor ezzel megszüntettük a feszültség forrást, ha Borinak nincs kedve síelni, akkor sem kell otthon maradni, hanem gyalogolhatunk a hóban, amíg a fiúk síelnek. Hahaha, persze... Elérkezett a következő szombat, beöltöztünk talpig síruhába, majdnem elindultunk, de aztán már csak arra emlékszem, hogy Géza Borival távozott síelni, mi meg Ábellel otthon maradtunk. Na sebaj, Bori szuperül érezte magát (együtt síelt Dorka nevű barátnőjével), megállapította, hogy síelni végül is egész jó, mi pedig eltöltöttünk egy szép csendes napot Ábellel kettesben.

Nekem viszont annyira megtetszett a hótalpazás, hogy nem voltam rest, és jelentkeztem is az iskolai anyukák által szervezett snowshoe walk-ra. Egyik kedden 11 órakor indultunk egy túravezető (David, aki francia - egyenesen Párizsból) iránymutatásával caplattunk a friss hóban, szikrázó napsütésben, gyönyörű hegyek, és erdők között. Célunk egy étterem  volt, amihez meg is érkeztünk, ott elfogyasztottuk jól megérdemelt ebédünket, majd pedig visszatértünk a kiindulási pontra. Az étteremben amúgy lehet szánkót bérelni, amivel meg lehet gyorsítani a visszautat, azaz le lehet száguldani a lejtőn, majd az út végén található tárolóban ott lehet hagyni a szánkót. Mi nem éltünk ezzel a lehetőséggel, de ami késik, az nem múlik...

Biztos ami biztos, én másnap is elmentem egy túrára (minden szerdán és pénteken mennek az iskolai anyukák), az is nagyon jó volt, annyira, hogy lelkesedésem átragadt kis családomra, úgyhogy vasárnap felkerekedtünk, és mind a négyen hótalpat csatoltunk. A lelkesedés aztán kissé alábbhagyott a gyerekek részéről, amikor kiderült, hogy menni fárasztó dolog. Bizony. Ábi szerint a síelés azért jobb, mert ott nem kell semmit sem csinálni, csak állni, és csúszni. Na ja, aki nem félti közben az életét, annak tényleg csak annyi. Szóval ez egy fetrengésekkel tarkított menet volt, végül Ábel már hótalpak nélkül ment, mert úgy gondoltuk, hogy a letaposott havon könnyebb anélkül menni, de akkor megpróbált a derékig érő hóban haladni, ami szintén elég fárasztó dolog. Nem hiszem, hogy ezentúl síelés helyett túrázni fogunk családilag.

Azóta voltam több túrán, hegynek föl, völgynek le, köd, eső, vagy napsütés, sebaj, függő lettem. Nagy népszerűségnek örvend az éjszakai rákett túra, fejlámpával, fondüzéssel. Na olyanon még nem voltam, de jól hangzik.

Téli sportok kategóriában még megemlítem, hogy voltunk ismét szánkózni Les Diablerets-en. Géza csúszott egyet Ábellel, a több mint 7 km-es utat 14 perc alatt tették meg (nekünk múltkor esésekkel tarkítva mintegy negyven percbe telt lejutni...). Ábel a végén csak annyit kérdezett, hogy "Apa még élek?" 

Még annyi érdekesség történt az utóbbi hetekben, hogy Ábinak születésnapja volt, méghozzá hét éves lett. Őrület. Még csak most született. Megünnepeltük családi körben, valamint rendeztünk neki bulit a Fun Planet nevű helyen Villeneuve-ben. Kilenc gyerek, bowling, mini golf, torta, ajándékok, elhanyagolható mennyiségű sírás, vigyorgó, boldog gyerekek. Nekem is volt közben szülinapom, nem kellett bowlingoznom, de kaptam sok szép ajándékot, és tortát.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.