Mielőtt megint véget érne a hét, még gyorsan elmesélem, hogy mi történt velünk a múlt hétvégén. Az eső egész héten esett, hideg is volt, de az időjárás előrejelzés azt ígérte, hogy vasárnap kitör a nyár, napsütés, és tizenhét fok lesz.

Múltkoriban beszereztünk egy csomó prospektust, hogy svájci precizitással ne csak úgy ad hoc találjuk ki a programokat, hanem előre tudjunk tervezni. Valahogy zuhogó esőre nem sok kecsegtető ajánlatot találtunk, úgyhogy már jó előre kitaláltuk, hogy szombaton otthon maradunk, ebédet készítünk, mosunk (mert ugye itt az is esemény), nekiülünk Bori vikingekről szóló iskolai projektjének, vasárnap pedig felkerekedünk, és meglátogatjuk a Swiss Vapour Parc elnevezésű helyet.

Szombaton valóban egész nap megállás nélkül esett, úgyhogy szépen a terv szerint alakult minden. Ipari mennyiségű rántott húst készítettünk, tanulva az előző heti „kié legyen az utolsó szelet?” című verseny szomorú tapasztalataiból okulva, és biztos, ami biztos még palacsintát is sütöttünk, hogy bírjuk energiával a semmit tevést.

Vasárnapra valóban elállt az eső, úgyhogy reggel megsütöttük a maradék bepanírozott husit, Géza szerzett friss kenyeret, összepakoltuk az élelmiszerszállítmányt azzal a céllal, hogy az ebédet piknikezés keretében oldjuk meg végre valahára mi is, mint a bennszülöttek, és elindultunk Le Bouveret-be. A történeti hűség kedvéért meg kell, hogy említsem, hogy az elindulást övező szenvedés nem maradt el, a szokásos „miért pont oda, miért pont most” kiegészülve „beköltözöm az irodába”, „megyek inkább egyedül” ésszerű visszavágással. De aztán elindultunk, és nemsokára a tájat nézegetve mindenki jókedvre derül.

Le Bouveret a Genfi tó partján fekszik, a szokásos – megunhatatlan látványt nyújtó – kikötővel, háttérben hatalmas hegyekkel.

A park a kikötő mellett található, 17.000 m2 a területe, és 1,5 km sínt fektettek le benne, amelyen mindenféle mini vonat közlekedik. Van gőzös, fogaskerekű, van olyan, amibe bele lehet ülni, van olyan, amire pedig rá. A mini vonatokon kívül a parkban mindenféle épület kicsinyített mása is megtalálható. Ott van pl. az aigle-i vár (château d'Aigle) mini szőlő ültetvénnyel körülvéve, vannak hidak mindenféle stílusban, vízimalom, sífelvonó, szálloda, challet, templom, ezenkívül egy tó, és több mint százféle növény, szépen beszámozva, hogy be lehessen azonosítani a prospektusból. Az állomások is teljesen élethűek, a hangosbemondó bemond (hangosan), a fénysorompó világít, a sorompó lecsukódik. A belépőjeggyel (amit pecsét formájában a kézfejünkre nyomtak) az egész napot ott lehet tölteni, akármennyit lehet vonatozni, de a parkot is el lehet hagyni, és sétálni egyet a tóparton. Hát mi kihasználtuk a lehetőségeket, utaztunk föl-alá, piknikeztünk, aztán megtekintettük a kikötőt, ahol láttunk elázott hattyú gyereket, vízbe eső kite-ost, jetski versenyt.

Szuper nap volt, mindenki elégedett és boldog volt, juhéjj!

Holnap érkezik Agyibagyi gyerekfelügyelni, ugyanis mi Bernbe megyünk Depeche Mode koncertre. És tényleg megérkezett a nyár is. Süt a nap, ma már 25 fok fölé kúszott a hőmérséklet és ezt ígérik a hétvégére is.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.