A luzerni hétvége után egy egészen rövid hét következett (vagyis a hét az ugyanolyan hosszú volt, mint általában, de csak három napot kellett dolgozni/iskolába menni), négy napos hétvégével. A négy napból kettőre állatkert látogatást terveztünk.

Május 28-án, szerdán Géza utoljára ment dolgozni az itteni irodába. Furcsa volt nagyon, Ábel meg is kérdezte, hogy akkor ezentúl honnan lesz pénzünk. Valahonnan csak lesz, mert a multinacionális nagyvállalat azért továbbra is számít Gézára, csak ezentúl Magyarországon.

Csütörtökön Bázelbe utaztunk, hogy megtekintsük az ottani állatkertet. A Basel Zoo Svájc legrégebbi - és az itt található állatok számát figyelembe véve a legnagyobb - állatkertje, melyet 1874-ben hoztak létre. Van itt minden, Vivárium halakkal, kétéltűekkel, pingvinekkel, struccok, vízilovak, zebrák, kenguruk, gekkók, pókok, rovarok, békák. Természetesen van madárház, ahol a szebbnél szebb madarak szabadon repkedhetnek. De vannak gepárdok, oroszlánok, tarajos sülök, krokodilok, elefántok, zsiráfok. Az állatkert legnagyobb épületében laknak a majmok.

Szerencsés időszakban érkeztünk, rengeteg állatnak nem rég született kicsinye, úgyhogy láttunk egészen kicsi vízilovat, kenguru zsebében helyben futó zsebibabát, kicsi orrszarvút, szürke pelyhes flamingót, majomgyerekeket, de egyértelműen legcukibbnak a csüngőhasú malackák bizonyultak. Hozzájuk négyszer is elzarándokoltunk, és megvakargattuk a kicsike kis testüket.

Miután mindent bejártunk, és nagyon elfáradtunk, bevillamosoztunk a belvárosba, ahol egy nagyon vicces hajójárattal átkeltünk a várost kettészelő Rajnán. A hajó nagyon környezetbarát, a folyó sodrását és egy drótkötelet használva közlekedik egyik oldalról a másikra. Sétáltunk még egy kicsit a városban, megvacsoráztunk, majd visszatértünk Lausanne-ba.

A pénteket a pihenésre szántuk, az egész napot itthon kívántuk tölteni. Géza viszont egy kis testmozgásra vágyott, úgyhogy futócipőt húzott, és elment kocogni. Ez egész jó ötletnek bizonyult, csak hogy csatlakozott hozzá Ábel bringával, aki kicsit túlzásba esett mint futóedző, úgyhogy elnyargaltak St-Sulpice-be, majd vissza. Ettől kezdve Géza mozgása elég darabossá vált. Konkrétan minden mozdulatát halk nyögés kísérte, még másnap is.

Szombaton a berni állatkertet céloztuk meg. Bernben már többször jártunk, de az állatkertbe eddig még nem jutottunk el. De most végre igen, és egyáltalában nem bántuk meg! A Berni Állatpark (Tierpark Dählhölzli) nem tartozik a klasszikus európai fővárosi állatkertek sorába, jelmondata: "Több hely, kevesebb állatnak." Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy viszonylag kevés állatfajt mutatnak be, de azokat a természetes élőhelyükhöz közelítő, tágas férőhelyeken. Az állatkert az Aare folyó egyik kanyarulatában található, teljesen belesimul a természetbe. Egy része ingyen látogatható, itt található az állatsimogató, itt laknak az alpakák, nyulak, flamingók, no meg itt van az étterem is. A park legfőképpen az Európában honos állatfajokat mutatja be, úgyhogy zsiráfra, és elefántra senki ne számítson.

A park fő látványossága az öt hektáros bölényerdő, amely egy természetes erdőrészből lett kialakítva, itt élnek az európai bölények, és a gímszarvasok. Az állatokat az erdőn keresztül vezető kisebb hídról lehet megfigyelni. Mi jól megfigyeltük őket, és így láttuk, hogy a kisbölénynek be van gipszelve az egyik hátsó lába. Valószínűleg természetes élőhelyükön sérülés esetén nem részesült volna ilyen orvosi ellátásban, de itt szerencsére igen.

Hatalmas területük van a medvéknek is, akik annyira rendesek voltak, hogy ott jártunkkor rendeztek egy kis birkózás bemutatót, közel a látogatókhoz. Körülbelül tíz percet hemperegtek, pofozkodtak, majd eltűntek a fák között.

A gyermekáldás ebben az állatkertben sem maradt el szerencsére, láttunk egészen kicsi ürgéket, flamingó fiókát, de a cuki állatbébi verseny győztesének egyértelműen a - kimondhatatlan nevű - moschusochse (muskox, azaz pézsmatulok) gyerek bizonyult, aki május 11-én, azaz az itteni anyák napján született.

A park területén van egy szuper jó játszótér, mindenféle kötélpályán lehet egyensúlyozni, kúszni, mászni, és itt található a piknikező rész is, tűzrakó hellyel, sült kolbász illattal.

Az Aare folyó mentén kialakított részben vízimadarakat, vidrákat, és hódokat lehet megfigyelni. A hódokat nem láttuk, viszont vidrákat igen, akik éppen átkukucskáltak a szomszédban lakó pelikánokhoz.

A nagy séta után elfogyasztottuk jól megérdemelt ebédünket, és elindultunk hazafelé. Útközben megálltunk megtekinteni egy óriási völgyzáró gátat, de ezt végül is csak Géza nézte meg, Ábi nagyon aludt, én félig, Borinak meg nem volt kedve. De aztán a következő megállásnál már mindannyian kipattantunk az autóból, és lesétáltunk a Lac de la Gruyère-hez, azaz a Gruyère-i tóhoz.

(Utána akartam nézni, hogy mit írnak erről a tóról, és a következő információt olvasom: Svájcban 1484 kisebb-nagyobb tó található, és mintegy 12 000 vízesés. Ennyit erről. 1484! Tó! Ebből tizenhárom a nagyobb kategóriába tartozik, azaz a mérete meghaladja a 20 km²-t.)

Későn érkeztünk, úgyhogy a hajójáratról lemaradtunk, de a látványban így is tudtunk gyönyörködni. Megbeszéltük, hogy azért még megpróbálunk egy körbehajózást beiktatni a vészesen fogyó időnkbe.

Vasárnap aludtunk egy nagyot, majd Géza bepakolta a bőröndjét, és délután elrepült Budapestre, hogy hétfőtől visszaüljön abba a székbe, ahonnan két és fél évvel ezelőtt távozott.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.