Jaj, van nekünk ez a blogunk, és vannak a drága olvasóink, akik sírnak, ha nem hallanak rólunk. Valamint ha nem írjuk le, hogy micsoda dolgok történnek velünk, elfelejtjük, és öreg korunkban nem tudunk nosztalgiázni a szép svájci éveken…

Ezért most megpróbálom felidézni, hogy mennyi minden történt velünk az őszi szünet utáni két hétben, aztán külön bejegyzésben megemlékezem egy kiállítás látogatásról, a Mikulás megtekintéséről, valamint az egészen friss élménynek számító londoni utazásunkról.

Hétvégenként mindig felmerül bennünk, hogy ki sem mozdulunk otthonról, de aztán egy idő után oly mértékben eluralkodik otthonunkban a káosz (lego, playmobil, filctoll stb. képében), hogy jobbnak látjuk menekülőre fogni a dolgot.

November 9-én szombaton az egész napos fetrengést a lavaux-i szőlővidék meglátogatásával szakítottuk félbe.

Lavaux a Lausanne és Montreux között található - világörökségi védelem alatt álló - szőlővidék elnevezése. Mi minden nap keresztül autózunk rajta, amikor az iskolába megyünk, avagy onnan jövünk. A látvány megunhatatlan. Egyik oldalon a Genfi tó, és a Francia Alpok, másik oldalon pedig a mértani pontossággal elrendezett szőlőültetvények. Egyszerűen gyönyörű. Mivel ezen a szombaton még a nap is sütött, gondoltuk, hogy ideálisak a körülmények ahhoz, hogy sétáljunk egyet a szőlőültetvények között.  A szőlőhöz nagyon helyes kis falvak is tartoznak, a felújított középkori épületek mellett a tájba beillő modern házakkal. (Na meg a falusi idillbe szépen beolvadó parkolóházzal, hogy ne a kis keskeny utcákon kelljen megoldani a parkolást.) Bort nem kóstoltunk, állítólag van biciklis borkóstolós túra is, pincétől pincéig lehet tekerni, és kóstolni. (A svájciak amúgy svájci bort isznak, de Géza megismertette a kollegáit magyar borokkal, amire jól rá is kaptak, úgyhogy azóta – egyfajta kultúrmisszóként – mindig hozunk Magyarországról bort.) A séta alatt semmi izgalmas nem történt, kinéztünk egy pár házat magunknak, ahol öreg korunkban szívesen elüldögélnénk, felvonnánk a svájci zászlót, és szőlővel dobálnánk a turistákat gyönyörködnénk a tájban. Amikor már nagyon fáztunk, akkor hazarobogtunk.

Svájci hétköznapok, érdekességek rovatunkban szeretném elmesélni, hogy van egy nap, melynek elnevezése: Nationaler Zukunftstag (a francia részen: Futur en tous genres), amikor a tíz-tizenkét éves gyerekek felkeresik szüleik (vagy egyéb rokonuk) munkahelyét, és ott megfigyelik munka közben a dolgozó rokont, vagy egyenesen ők is beállnak dolgozni (pl. postán, élelmiszerboltban). Érdekesség, hogy általában a lányok apu munkahelyét, míg a fiúk anyuét keresik fel, csak hogy oldják a nemi sztereotípiákat. Géza munkahelyét is elözönlötték a gyerekek, és beálltak cigit sodorni, de nem is, hanem pl. Gézát meglátogatta egy kisfiú, aki ugyan nem rokona, de az anyukája – aki jogász – úgy gondolta, hogy lásson az a szegény gyerek jogászon kívül más érdekes munkát végző személyt is. Na ez volt Géza. A kisfiú Svájcban születetett, az anyukája magyar, egyelőre kb. öt nyelven beszél, érdeklődési köre az atomfizika. De lehet, hogy Géza hatására egy sokkal érdekesebb terület, a humán erőforrással való gazdálkodás irányába fordul.

Géza és Ábel voltak jégkorongmérkőzésen, ami állítólag nagyon jó volt, és mivel az eseményen készült fotókat rejtő telefonjától Gézát Portugáliában megszabadította egy gonosz zsebtolvaj, újra fel kell keresniük a jégcsarnokot. A mérkőzésről Géza számol be, ha még emlékszik.

Emlékszik: Lausanne HC - ZSC Lions (4:3 bűntetőkkel). 6000 néző, teltház. Óriási hangulat. Komolyan. Rendes tábor, végig szurkolás, zászlók, dobok. A vendég tábor Zürich-ből a második harmadra esett be, ahogy kell, így onnantól méginkább zengett a csarnok. A meccs is jó volt, a színvonalra ugye nem lehetett panasz, a svájci hoki eléggé rendben van. A lausanne-i oroszlánok a második harmadban már hárommal mentek, még emberhátrányból is ütöttek gólt. Aztán, csak, hogy ne unatkozzunk a végére kiegyenlített a ZSC Lions. Hosszabbítás, bűntetők. Minden volt. Ábel boldog, hogy vissza kell mennünk a képek miatt. Lehet, hogy ő nyúlta le a telefonomat? :)

Időközben Géza anyukája, azaz Agyibagyi is itt töltött egy hetet, így a gyerekeket őrizetére tudtuk bízni, mi pedig elmehettünk vendégségbe, ahol megismerhettem Géza kollegáit. Kaptunk finom indiai ételeket, volt tréfás vetélkedő, jókedv, kacagás. Nem mondanám, hogy teljes egészében képben voltam egész este, de mindenesetre jól éreztük magunkat.

Voltunk korcsolyázni is, gondoltuk megmutatjuk Agyibagyinak, hogy micsoda szép család vagyunk, amin vidáman siklunk. Hogy teljes legyen az idill,  én is rámerészkedtem a jégre. Egy bökkenő volt, hogy nagy volt a tömeg, amitől Bori rosszkedvű lett (sírt és ordított, hogy utál korizni, amit eddig ugye imádott), amitől nekünk is eltűnt a jókedvünk, úgyhogy szégyenszemre fél óra után levonultunk a jégről (amitől persze Ábel is sírni kezdett, mert ő meg jól érezte magát). Remek volt a hangulat, mindenki bőgött, juhéjj. Hogy egy kicsit oldódjon a feszültség, megtekintettük a közeli sípályát (még használaton kívüli állapotban), ahol még egy szép kis tavat is találtunk, gyönyörködtünk a tájban, mindenki lenyugodott (egészen addig, amíg a sárban Ábel nem csúszott el, de ezt inkább hagyjuk is).

Ennél többre nem emlékszem már, de vannak szép fényképek, amivel illusztrálni tudjuk ezt a beszámolót. Ezeken a képeken azt is láthatjátok, hogy az iskolánál leesett az első hó, és azóta meg is maradt. Szerencsére csak ott...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.