Előzőleg ott tartottunk, hogy Borika a táborban, Ábi pedig készülődik a nagy utazásra...

Ugye Bori hétfő reggel ment, szerda délután érkezett vissza, Ábel pedig szerda reggel indult. Vártam a pillanatot, amikor bevallja, hogy izgul, és nem tudja elképzelni, hogy az én esti puszim nélkül tér nyugovóra. De ez a pillanat nem jött el... Szerencsére.

A kirándulás előtti héten Ábel tanítónője telefonált, hogy ő - ismerve Ábi étkezési szokásait - nagyon aggódik azért, hogy Ábi a kiránduláson éhezni fog, és így nem fogja élvezni a programokat. Géza megnyugtatta, hogy ha nagyon éhes lesz, akkor majd eszik kenyeret, de aztán végül is abban maradtak, hogy készítünk egy túlélő csomagot, és ha tényleg semmit nem eszik Ábi, akkor azt felhasználják éhenhalás előtt. Úgyhogy az indulás reggelén a meleg és vízálló ruhák mellé (ugyanis szerdától eső, és hideg volt kilátásban) egy "survivor food" feliratú doboz is került.

Természetesen az iskolából küldték lelkesen az e-maileket, amelyben tájékoztattak arról, hogy hol senyvednek szegény gyerekeink (piknik, BBQ, kirándulás).

Szerda délután átvettem az élményeit megállás nélkül mesélő Borikát, aki elmesélte, hogy első este sírt, mert az egyik kislány a szobájukban elkezdett sírni (hiányzott az anyukája, apukája, kistestvére, az ágya, párnája, stb.), és ő - empatikus természetű révén - csatlakozott hozzá. Amúgy kirándultak, gyönyörű! tájakon (jelzem, hogy ez ugyanaz a hely, ahol előtte egy héttel voltunk), grilleztek, játszottak, minden szuper volt. Egyik este talent show-t is rendeztek, amelyen Bori szerint a csúcspont az volt, amikor a buszsofőr, és a tornatanárnő jódlizva táncoltak.

Péntek délután pedig nagy izgalommal vártuk Ábelt, aki jött is, fantasztikusan érezte magát, a túlélő ételt sem kellett bevetni, mert evett rizst, kenyeret, és csokis kekszet (ezt két tanárnő is nagyon lelkesen megerősítette). A legjobb szerinte az volt, hogy az emeletes ágy tetején aludhatott. Hárman voltak egy szobában (ők hárman fiúk az osztályban), és elnyerték a legcsendesebb szoba kitüntető címet, amiről oklevelet is kaptak, sőt, tárgyjutalomként egy piros bumerángot is. Ábin kívül Cutie, az osztályhörcsög is jött velünk haza hétvégére. A szerető testvérek biztosították egymást arról, hogy egyáltalában nem hiányzott neki a másik, amitől én persze jól elszomorodtam. De ennek ellenére azért egész délután a legnagyobb egyetértésben együtt játszottak, majd a nap fénypontjaként lezuhanyoztak, együtt, talpig iskolai egyenruhában.

Péntek éjszaka még Géza is visszatért Athénból, úgyhogy teljes volt a boldogság.

Szombat délelőtt megünnepeltük Géza szülinapját, házi puncstortával megidézve az otthoni ízeket. Aznapra Ábel hivatalos volt Charlie barátja szülinapjára, ami minigolfozással volt egybekötve, úgyhogy Ábi lelkes volt, nagy bátran ott maradt, sőt a végén nagyon zokon vette, amikor érte mentünk.

Amíg Ábi bulizott, mi anyukámnak megmutattuk Montreaux-t. Szerencsére éppen sütött a nap, úgyhogy elég hatásos látványt nyújtott a tó melletti sétány az ezerféle gyönyörű virággal, és a tavat övező havas hegyekkel. A megadott időre visszamentünk Ábiért, majd - mivel úgyis útba esett - betértünk a chillon-i várba, ahol még egy hegyikürtös koncert előkészületeinek, majd a próbának is a szemtanúi lehettünk. Aztán a nagy vidámság után újabb horrible accident történt, Géza úgy csukta le az autó csomagtartóját, hogy az orrának egy nagy részéről a bőr is távozott. Vér, rémület, jajmostmilegyen tanácskozás. Sok átvérzett zsepi után Géza úgy döntött, hogy sebesülése nem kíván orvosi ellátást, úgyhogy egy csinos ragtapasszal boxolósra vette a figurát, és hazatértünk.

Másnap délután indult anyukám repülője haza, úgyhogy délelőtt még sétáltunk egyet Genfben, majd könnyes búcsút vettünk egymástól a repülőtéren. Az itt töltött idő alatt túl sok helyre nem jutottunk el, főleg mert sokat esett az eső, de azért sétálgattunk, beszélgettünk, ebédelgettünk, szóval jól éreztük magunkat.

Az osztálykiránduláson Ábel rájött, hogy nincs is jobb étel, mint a rizs, úgyhogy azóta minden nap rizst vacsorázik. Esetleg reggelizik. Ebédel. Rájöttünk, hogy fel kell keresnünk egy kínai éttermet, főtt rizsben ők biztos nem tévednek. Hát valóban. Miközben mi mindenféle zöldséges, csirkés, tésztás finomságokat fogyasztottunk, gyermekeink pálcikával tömték magukba a sima főtt rizst. Még Borika is teljesen meg volt elégedve, úgyhogy most már tudjuk, hogy hova induljunk, ha biztosra akarunk menni.

Pünkösd hétfőn - ugyanis az időjárás nem tette lehetővé a komolyabb kirándulást - meglátogattuk a Servionban található állatkertet. Gondoltuk ott legalább van hova bemenekülni az eső és hideg elől. 

Ezzel el is érkeztem ahhoz a témához, ami eléggé meghatározza a hangulatunkat. És ez nem más, mint az időjárás. A tavaszi szünet utáni héten itt is kitört a nyár, de aztán gyorsan be is fejeződött. Aztán volt egy kis tavasz, most meg leginkább ősz van. De a hegyekben tél. Egyik reggel három fok volt, hétvégére havas esőt ígértek. Úgyhogy amikor halljuk a hazai híreket a nagy lehűlésről, akkor erősen mosolygunk, hogy tizenöt fok, hahaha, az itt egy hét alatt volt összesen. Ja, és az eső is esik sokat. Szerencsére az a kevéske napsütés elég volt arra, hogy minden kizöldüljön, és virágba boruljon, szóval a látvány tényleg pazar, héttérben a havas hegyekkel, de nem sértődnénk meg, ha így június közeledtével nem kellene havat látnunk.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.