Visszatértünk! Meghatódva a ránk nehezedő nyomástól, ami a kedves blogolvasóktól érkezett, folytatjuk a beszámolót svájciaskodó életünkről. (Na jó, konkrétan egy kedves személy érdeklődött, hogy mivanmá?).

Három hetet töltöttünk otthon, amibe sok minden program belefért, de persze sok minden nem. Az elmaradt programok közül gondolok itt elsősorban a rég nem látott barátokkal való találkozásra, másodsorban pedig a Gézával kettesben töltött seychelles-szigeteki nyaralásra...

De lássuk mi minden történt otthon:

Sütöttünk mézeskalácsot. Tolongtunk karácsonyi shoppingoló tömegben. Bori kitörte az egyik fogát, amit a mi csodálatos fogorvosunk 24-én több órás munkával visszaépített (köszönjük Károly!). Az előző elfoglaltság miatt lekéstük a pásztorjátékot a templomban. Örültünk a karácsonyfa alatt talált csodás ajándékoknak. Elátkoztuk annak a nevét, aki kitalálta a sípszóra engedelmeskedő játék kutyát. Rosszul lettünk az ész nélküli zabálástól (na jó, csak én...). Találkoztunk a rokonainkkal, barátainkkal. Ettünk. Ültünk az OTP-ben órákon keresztül. Ettünk. Voltunk hangversenyen a MÜPA-ban. Ettünk. Legóztunk, társasoztunk. Mindenki összeveszett mindenkivel. Volt aki csak megsértődött. De mindenki szeret mindenkit. Ettünk. Szilveszterkor egészen kettőig ébren maradtunk. Azóta álmosak vagyunk. Az új esztendőt evéssel köszöntöttük. Január negyedikén telepakoltuk az autót azokkal a ruhákkal, és használati tárgyakkal, amit Géza hazaszállított a kérésemre. Azért volt praktikus, hogy hozzájuk sem nyúltam az otthon töltött idő alatt, mert így legalább nem kellett újra mindenféle táskákba gyömöszölni őket. Ötödikén, szombaton pedig repülőre szálltunk, és visszaröppentünk a Tücsök utcába.

A visszatérés jegyében vasárnap felkerestük a Les Diablerets nevű helyet (kedves barátunk nyomán nevezzük csak egyszerűen Lö Diabétesznek), szánkózási céllal. Erről a síterepről Géza már írt a sportos hétvégéjét megörökítő bejegyzésben. És azok a rokonok és barátok is nagyon ajánlották, akik a távollétünkben tettek látogatást a Tücsök utcában, illetve a környéken. Ez a hegyi városka kb. egy óra autózásra van Lausanne-tól, minden csupa hó, van egy csomó sípálya, és egy több mint 7 km hosszú szánkópálya. Jó kedvünket kissé beárnyékolta, hogy Bori kijelentette, hogy elege van a télből, és különben is gyűlöli a téli sportokat, úgyhogy neki egyáltalán nincs kedve részt venni ezen - az általunk csodálatosnak hazudott - programon. Persze minket ez nem tántorított el a tényleg pompásnak ígérkező programtól, béreltünk két szánkót, és abban legalább sikerült megegyeznünk, hogy Bori Gézával csúszik, Ábi meg velem, úgyhogy ezen kivételesen nem vesztünk össze. Miközben vártunk a felvonóra, Bori megállás nélkül szívszaggatóan (és nagyon hangosan) zokogott, ami csak azért volt jó, mert ezzel elterelte a figyelmemet a felvonó láttán érzett halálfélelmemről. A libegés a havas dombok felett nagyon félelmetes volt, Ábikával markoltuk egymás kezét, és bíztattuk egymást, hogy ha túléljük az utazást, akkor biztos nagyon jó lesz lecsúszni. Túléltük, és annyira jó volt lecsúszni, hogy még egy menetre beneveztünk. A szánkópálya amúgy egy kétsávos útból van kialakítva, tehát jó széles, helyenként éles kanyarokkal, és bukkanókkal izgalmasabbá téve. Nagyon vicces volt, és egyetlen végtagunkat sem törtük el. Ja, és persze Bori is nagyon élvezte, és talán azt is belátta, hogy mégsem vagyunk annyira gonosz szülők, mint amilyennek első ránézésre tűnünk...

Hétfőn pedig elkezdődött az iskola, Gézának a munka. A gyerekek lelkesen mentek suliba, Géza minden lelkesedés nélkül dolgozni. Az iskola még mindig szuper, persze a reggelek nem könnyűek, egyik reggel pl. Ábika rájött, hogy kényelmetlen lett az iskolai egyenruhája, és ezért inkább itthon maradna. De az ilyen problémákon mi kacagva és könnyedén átlibbenünk, úgyhogy azóta újra kényelmes az egyenruha, és minden nap úgy jönnek ki az iskolából, hogy egymás szavába vágva mesélik az élményeiket.

A francia tanulást is folytatjuk, tegnap itt járt Vincent (Vánszán) a francia tanár, aki egészen meg volt elégedve a teljesítményünkkel, egyszer még el is mosolyodott. Amúgy nagyon szórakoztató így együtt tanulni Gézával, és Vincent azzal bíztatott minket, hogy egy év tanulás után a boltban már elboldogulhatunk, három év után pedig már rendesen beszélni is fogunk tudni ezen a szép nyelven. Haha.

A tél amúgy visszatért, a hegyekben havazik, vasárnap síelni megyünk (én nem tudok, de lecseréltük a fehér kabátomat egy feltűnő színűre, hogy legalább eggyel több esélyem legyen a túlélésre), hétfőtől az iskolában is megkezdődik a síoktatás. Amit Ábi nagyon vár, Bori kevésbe, egyrészt a fent részletezett okokból, másrészt mert ronda a sícipője. Szerinte.

Még arról is szeretnék beszámolni, hogy január 1-től megváltoztak a szemétszállítási szabályok Vaud kantonban, de nem ám akárhogyan... Az eddigi sima (fekete) kukás zsákok helyét átvették a fehér zsákok, melynek darabja 2,- CHF. Szemetet csak ebben lehet kidobni a közös nagy kukába. Egy A4-es oldalnyi eligazítást kaptunk arról, hogy mit hova lehet dobni. Tehát most már külön gyűjtjük a papírt, a pet palackot, az üveget, az alumíniumot, és a komposztálóba dobandó dolgokat. Néha még elbizonytalanodunk egy tojáshéjjal, vagy egy joghurtos pohárral a kezünkben, de aztán gyorsan kikeressük a listából a megoldást. (A főtt tojás héja amúgy minek számít? Tojáshéj a komposztba, vagy főtt ételmaradék a fehér zsákba? Ugye-ugye?) Nagyon igyekszünk megfelelni az elvárásoknak, de ezzel nem mindenki van így, hiszen a héten minden nap ki volt rakva a lépcsőházba egy zacskó szemét, ami nem a megfelelő zsákban volt, és amit a gondnok ezért kihalászott a konténerből. Micsoda szégyen! Érdekességképpen azt még megjegyezném, hogy a törött esernyőt a fehér zsákba kell rakni, a kávé kapszulából a kávét a komposztba, a kapszulát pedig az alumínium gyűjtőbe... Legalább hasznosan töltöm a szabadidőmet.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.