Nem, nem Fekete Pákóról lesz szó. Hanem a fehérről. Mármint a behavazott Les Paccots (ejtsd kb: lé páko) nevű helyről. Hiszen megérkezett a tél. A múlt héten ugyanis leesett az első olyan hó, ami állítólag márciusig már el sem olvad. Szerencsére ez egyelőre még itt is csak az 1000 méter feletti helyekre igaz, de abból legalább van a közelben bőven. Mivel az iskola is nagyjából ebben a magasságban van, ezért a srácok már hétközben is havaztak. Sőt, csütörtökön felvitték őket a sulibusszal Paccots-ba, hogy elintézzék a síléc és síbakancs bérlést a szezonra. Nem tudom, hogy írtuk-e már, de ebben az iskolában januártól márciusig a heti fél nap úszást felváltja kéthetente egy egész nap kötelező síoktatás. Ehhez pedig az iskola megszervezi, hogy akinek nincs felszerelése, az bérelhet egy helyi sportboltban az egész szezonra. Az iskola begyűjtötte az igényeket, kialkudott egy, az itteni viszonyok között elfogadható árat (kb. 100 CHF), a srácok felbuszoztak a hegyre, és a sportboltban szépen és szakszerűen megkapták a megfelelő léceket és a bakancsokat. Vagyis nem az történt (szerencsére), hogy apu beírta, hogy szerintem a gyereknek 80-as léc és 30-as bakancs kell, aztán ha nem, akkor így járt, hanem elmentek, felpróbálták, a fickó beállította kötést a súlyukhoz, ahogy kell. És a legjobb az egészben, hogy ezt a felszerelést persze el lehet hozni a suliból és hétvégente, vagy az iskolai szünetekben is lehet használni a családi síelésekhez. Most már csak nekünk kell lécet és bakancsot szerezni és indulhat a móka.

A síterepek igazából csak december 15-én nyitnak, vagyis a felvonók és a ratrakok még nincsenek beindítva, de szánkózni már lehet. Sőt, most lehet csak igazán, mert most még a sípályán is lehet. Szóval fogtuk magunkat szombaton, beszereztünk egy műanyag bobot és egy csúszótányért (vagy csúszó ufót) és irány a fehér Pákó. A síterep 1.500 méteren van, ha üzemel, van 11 felvonó (3 gyerekeknek), 4 zöld, 5 kék, 1 piros és 1 fekete pálya. A napijegy pedig 30 CHF, ami itt nagyon kedvezőnek számít. Most viszont ez még mind nem üzemel, úgyhogy lehet vidáman szánkózni. Sokan gondolták úgy, hogy kihasználják az első havat, így nem csak mi voltunk a pályán. Remek móka volt felmászni a nagy hóban és - a gyerekeknek - lerobogni a völgybe. Nekünk meg remek edzés votl felmászni, majd lefutni. :) Később megérkeztek újdonsült barátaink is, akik felkészült versenyzőként előkaptak a csomagtartóból egy pár gyerek sílécet és a hozzávaló bakancsot is. Szerencsére az ő fiuk nagyon kedves srác, így minden további nélkül kölcsönadta a felszerelést a gyermekeinknek. Így először Ábi, aztán Bori is kipróbálhatta, hogy mivel fogjuk tölteni a téli hétvégéket. Nagyon ügyesek voltak, és tetszett is nekik a dolog, szerintem kb. egy hét oktatás után úgy kell majd őket lekönyörögni a hegyről. Most már csak Esztert kell valahogy rávenni erre a síelés dologra...

Vasárnap reggel újból havazott, így visszamentünk Pákóba, de most nem szánkózni, hanem korizni. Van egy szabadtéri, de fedett koripálya is a településen. Alapból a helyi hokicsapat használja, de mikor ők nem játszanak vagy edzenek, akkor szabad a pálya. A belépő 7 CHF a felnőtteknek és 4 CHF a gyerekeknek. Lehet korit kölcsönözni (4 CHF), és a kezdő gyerekeknek még csúszókeretet is adnak. Szerintem a helyi öregek otthonából szerzik be, ahonnan a lakóknak amúgy sem tanácsos a csúszós utakra kimerészkedni. A srácoknak ez a téli sport is bejött, így azt hiszem tavaszig nincs nagy gond a programszervezéssel.

A sportolás után kitaláltuk, hogy beülünk a helyi étterembe vacsorázni, hogy egy kicsit felolvadjunk. Ez nem jött be, egyrészt a felszolgáló közölte, hogy ha nincs foglalásunk, akkor semmi esélyünk asztalt kapni, másrészt a gyerekeink közölték, hogy ők nem tudnának ebben a hányásszagban enni, és azonnal menjünk innen. A szagra a magyarázat a fondü, és ezen sajnos nem tudnak segíteni, ahol az étlapon főleg fondü van, ott az egész helyet megtölti a jellegzetes sajtszag. Amit meg lehet szokni. Főleg, ha az ember nem éppen egy átfagyott, hullafáradt, kicsit hisztis gyerek. Viszont lent Chatel St. Denis-ben (itt van az iskola is) találtunk egy éttermet, ahol volt hely, viszont nem volt (annyira) sajtszag, úgyhogy mindenki megkapta, amit akart. Mi a fondüt, Bori és Eszter a röstit, a kicsik meg a sült krumplit. Mondjuk ez utóbbi volt a legnehezebb. Komolyan. A svájci vendéglátósok kb. annyira rugalmasak, mint egy gránittömb. Ha vacsorát este 7-től szolgálnak fel, és délután csak rösti és fondü van az étlapon, akkor a kedves vendég 5-kor ne rendeljen sült krumplit. Nekünk is csak harmadik nekifutásra tudta meggyőzni a felszolgáló a konyhát, hogy talán nem akkora teher a gyerekeknek megsütni három adag krumplit. Gondolom szegény felszolgáló belátta, hogy jobb neki az állása kockáztatásával - és az itt szokatlan mértékű borravaló reményében - a szakácsokkal veszekedni, mint végighallgatni azt, amit a gyerekek művelnek, ha nem kapnak enni. Sikerült. Mindenki boldogan teletömte a hasát, és felolvadt. Így este hét felé már csak hosszas könyörgés után tudtunk elszabadulni Annáéktól, hiszen még haza is kellett autózni, és ma ugye iskola.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.