A hétfői malőr után kedden már tárt karokkal várta az iskola a gyerekeket, ők pedig mentek lelkesen. Annyira belejöttek az iskolás életbe, hogy az őszi szünet előtt kitalálták, hogy a szünet után kezdődő kedd délutáni szakkörökre is szívesen eljárnának. Persze hosszú szünet után nehéz dolog az iskola kezdés, ráadásul egy plusz - eddig ismeretlen - elfoglaltsággal tetézve, úgyhogy kedd reggel az iskola iránti lelkesedés kissé alábbhagyott... De nem úgy az én elszántságom, úgyhogy nem mentem bele "a nem akarok mégse menni - de menned kell, mert már eldöntötted - de már meggondoltam magam - legalább egyszer próbáld ki - de én nem akarom, már most utálom - a döntéseknek következményei vannak - de úgysem fogok semmit sem csinálni - akkor nem csinálsz semmit - stb. stb." végeláthatatlan és teljesen értelmetlen beszélgetésbe, egyszerűen nem szóltam róla reggel, hogy délután egy órával később érkezem. (Borzalmas vagyok, tudom.) Borira dráma foglalkozás, Ábelre pedig a tánc és benti játék (dance and indoor games) elnevezésű program várt. Délután nem kis izgalommal érkeztem a megadott időben (vagyis persze már egy félórával korábban), először Bori bukkant fel, boldogan újságolta, hogy volt olyan dráma, amiről beszéltünk (meglepődtem, hogy ja tényleg, az ma volt?!), előadták a Piroska és a farkast, amiben ő a vadászt alakította, valamint A három kismalac című örök klasszikust, amiben pedig a szalmaházat építő kismalac hálás szerepe jutott rá (kellett visítania, hát abban eléggé jó). Majd érkezett Ábika, kipirulva, "képzeld anya ma volt az amit mondtál, nagyon jó volt, mindennap szeretnék menni, az elején azt gondoltam én erre nem akarok járni, mert akkor még nem tudtam, hogy mi lesz, de aztán nagyon jó volt, főleg a végén a diszkó". Szóval keddenként van még egy órám itthon, amit a titkos tevékenységeimnek szentelhetek.

Mivel ez egy angol iskola, így nem úsztuk meg szerdán a halloweent sem. Az iskola Harvest Event néven hirdette meg a programot, jelmezben kellett menni (de úgy, hogy a 6 fokos csúcshőmérsékletben két órát töltenek a kertben). Nem vagyok egy Bartos Erika, úgyhogy nem kaptam elő kedd este a varrógépet, hogy reggelre - mosolyogva - elkészítsem a síruhára felhúzható tündér és kalózjelmezt... Maradt a szerda reggeli teljes idegösszeomlás, hogy akkor most ez hogy is legyen, ha nem látszik a jelmez, akkor nincs is értelme az egésznek (Ábi), sapkára illesztett királylány süveg (Bori). Ábika végül hajlandó volt kalózruhában menni, azzal az instrukcióval, hogy ha kimennek a kertbe, akkor ráveszi a sígatyát + sapka-sál-kesztyű. Bori pedig a tavaly óta kissé kinőtt tündér ruháját vette föl azzal, hogy a sígatyát szépen aláveszi. És különben is figyelik a többieket, ha azok átöltöznek egyenruhába, akkor ők is ezt teszik, ha jelmezben maradnak, akkor ők is. Mivel a suliból küldtek egy e-mailt, hogy ott lehet maradni a szülőknek a mulatságon, gondoltam végre itt az alkalom, hogy megnézzem milyen szépen beilleszkedtek gyermekeink a nemzetközi közösségbe, és milyen felszabadultan vesznek részt a tréfás vetélkedőkön. A terv tényleg remek volt, gyakorlati megvalósítása már nem annyira... Ábi a zsákban futást - amúgy teljesen jogosan - zokogva megtagadta, valamint közölte, hogy ha már ott vagyok, akkor velem szeretné az idejét tölteni. Persze ezt nem lehetett, úgyhogy inkább én is zokogni kezdtem, amivel bizonyára jelentősen segítettem a helyzeten. Bori számára pedig azt hiszem kifejezetten kínos volt a jelenlétem, ő már nagy, legalábbis az iskolában már nagyon önálló. Azért persze üldöztem, hogy vegyen fel kesztyűt és sapkát, meg igazítsuk meg a nadrágját. Olyan arckifejezéssel nézett rám, mintha nem ismerné ezt az idegesítő nénit... Ezek után háborgó lélekkel inkább távoztam. Amúgy nagyon viccesen nézett ki a sok mini vámpír, zombi, boszorkány, és mindenféle felismerhetetlen lényecske. Délután egymás szavába vágva mesélték az élményeiket, Bori azt mondta, hogy élete legjobb napja volt. Ráadásként még otthon is becsöngetett egy királylány (?) ruhás kislány, nem szólt egy szót sem, csak mosolygott, kapott cukorkát és elszaladt. Na ezek után persze, őrült várakozás kezdődött, hogy mikor csönget már a következő jelmezes gyerek. De nem csöngetett, csak Géza, akinek én nagyon örültem, cukorkával is megkínáltam, de Ábika közölte, hogy "apa csalódást okoztál".

Amúgy november elseje nem volt munkaszüneti nap, vagyis itt Vaud kantonban nem volt az, de abban a kantonban, ahol az iskola van, ott az volt. De ez csak akkor derült ki, amikor - miután a gyerekeket leadtam az isiben (mert iskola az volt aznap) - a Coop bezárt ajtajáról visszapattantam. Ki tudja ezt követni?!

Ábinak pedig mozog az egyik foga (vagyis szerinte már négy). Kínzó kérdés: mit hoz a kiesett fogért cserébe a svájci fogtündér?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.