A suli, vagyis hivatalosan az International School of Monts-de-Corsier. Ez egy nemzetközi iskola, ahova 18 hónapos kortól 11 éves korig járhatnak a gyerekek. Vagyis van bölcsi, iskola előkészítő és alsó tagozat. Összesen kb. 100 tanuló van, évfolyamonként egy-egy 10-15 fős osztály. Mivel a tandíj elég borsos, a gyerekek döntő többsége expat gyerek, így a száz tanuló legalább 20 nemzetből verődött össze. Ennek megfelelően kulturális szempontból elég változatos és egyben nagyon befogadó környezet veszi körül a gyerekeket. A másik amit az expat gyerekek megszoktak, hogy szinte senki nem járja végig az iskolát egy helyen, vagyis gyakran változik az osztály, gyerekek jönnek-mennek. Érdekes, hogy ebből nem azt tanulják meg, hogy nem érdemes barátokat szerezni, hanem, hogy minél gyorsabban be kell illeszkedni, illetve, hogy az újaknak segíteni kell a beilleszkedésben. Hiszen mindegyikük úgy csöppent bele ebbe a környezetbe, és emlékszik rá, mennyire jó volt neki, hogy a többiek szeretettel fogadták. A tanárok és a suli többi munkatársa pedig igazán profin kezeli az új gyerekek érkezését. Hihetetlen volt megtapasztalni, hogy még a srácokat nem is tanító tanárok is odajöttek megkérdezni, hogy akkor most egész pontosan hogyan is kell helyesen kiejteni Ábel és Borbála nevét. Az utóbbival azért rendesen küzdenek. Lehet megkönyörülünk rajtuk és megsúgjuk, hogy Borinak is szólíthatják. Annál is inkább, mert addig-addig gyakorolgatták a helyes angol kiejtést, hogy Bori már kezdi "R" betű nélkül leírni a nevét.

A tanítás nyelve az angol, és második nyelvként franciát tanítanak. Azoknak a gyerekeknek, akik már jól beszélnek angolul hetente három, a többieknek heti egy francia órája van. A mi gyerekeink a második csoportba tartoznak egyelőre, és Ábiéknál, vagyis az elsősöknél még a heti egy franciától is megkímélik őket. Vagy csak Ábi nem tudta megkülönböztetni a két nyelvet...

Amúgy, mivel otthon utoljára a nyolcvanas években találkoztunk alsós órarenddel, nem tudjuk, hogy mennyire más, ami itt van, de elég lazának tűnik az időbeosztás. Reggel 3/4 9-re kell beérni a suliba, és kilenckor kezdődik a tanítás egy 75 perces foglalkozással. Aztán van 15 perc szünet, majd egy másfél órás blokk. Déltől egy óra ebédszünet, aztán 15:30-ig egyben két és fél óra. És ezzel vége. Lecke nem nagyon van, vagyis hetente egyszer, pénteken hoznak haza pár feladatot, amit a következő hét csütörtökre kell elkészíteni és visszavinni a suliba.

A tantárgyak a szokásosak, van irodalom (írás/olvasás), számtan, földrajz/környezetismeret, számítástechnika, zene, hetente egyszer (!) van tornaóra és egyszer úszás egészen az igazi tél beálltáig, mert akkor úszás helyett síelés lesz. Mivel a sulinak nincs saját tornaterme és medencéje (nem is értem, miért ide írattuk be őket...) ezeket a foglalkozásokat a szomszéd településeken tartják, ahova iskolabusszal viszik át őket.

Szóval a tantárgyak hasonlóak, de a tanmenet teljesen más, már amennyire az otthonit ismerjük. Az egyik az, hogy itt már négy éves korban elkezdenek a betűkkel és a számokkal ismerkedni, és 5 éves korban (ez az első iskolaév) már rendesen tanulnak írni és olvasni. A másik az, hogy itt témakörökben tanulnak. Ábeléknél most minden a közlekedéshez kapcsolódik, Boriék pedig Egyiptomról és az egészséges táplálkozásról tanulnak. Vagyis minden tantárgy ezekhez a témakörökhöz kapcsolódik. Erről olvasnak, rajzolnak, beszélgetnek, a játékok is ezekhez kapcsolódnak. Itt nem kell egy padban ülni, nincsenek is padok. Az osztályokban kerek asztaloknál ülnek a srácok, de sokszor csak a földön ülnek és beszélgetnek, vagy játszanak. Minden nap kimennek a kertbe rohangálni, vagy csak megnézni az iskola saját lovát, szamarait, tyúkjait és galambjait, vagy a szomszéd földeken legelésző teheneket.

A gyerekek egyenruhában járnak suliba. Ez azt jelenti, hogy mindenkinek van fehér és kék galléros pólója, kék pulcsija és polár pulcsija az iskola logójával, és szürke vagy fekete nadrágban, vagy szoknyában kell járni. Ez egyrészt valamelyest leplezi a társadalmi különbségeket (nem mintha az expat gyerekek között sok lenne a hátrányoshelyzetű...), másrészt nagyban megkönnyíti a reggeli "mit vegyek fel" problémakör kezelését.

Ha muszáj valami negatívumot írni, akkor az a távolság. A suli Lausanne-tól 42 km-re van. Vagyis reggel és este is fél óra autózás a srácoknak, és mégegyszer ennyi Eszternek. Viszont cserébe olyan környezetben tanulhatnak, ahova mások kirándulni járnak. És olyan családias hangulatban telnek a napjaik, mint egy nagy városi iskolában soha. A hangulatot nekem az egyik kollegám fiának jellemzése írja le a legjobban. Ő miután fél éve járt ide azt mondta, hogy minden nap olyan mintha hétvége lenne.

Ilyen a suli. A következő alkalommal pedig majd megírjuk, hogy a gyerekek hogy élik ezt meg. Abból a részből majd kiderül, hogy itt sikerül-e ordibálás nélkül túlesni a reggeli rutinon és időben elindulni, hogy az autózás közben agyonverik-e egymást a hátsó ülésen, és hogy mennyire fáradnak el a napi 6,5 óra intenzív nyelvtanulástól. Meg persze az is, hogy Borinak azzal is nehezítjük az életét, hogy neki mindemellett a magyar tananyagot is el kell sajátítania. Erről egyenlőre annyit, hogy holnap jön először a magyar tanítónéni hozzánk, hogy elkezdjék a magyar írás-olvasás órákat.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.