Ott tartottunk, hogy július első hetében hazamentünk, Géza visszajött, dolgozott, szomorkodott nélkülünk, írt blogbejegyzést, három hét után nem bírta, hazaugrott egy hétvégére, aztán még két hetet árválkodott Svájcországban, majd autóba pattant, és ismét Magyarországra látogatott, de akkor már hosszas nyaralás céljából. Két hetet otthon is volt, aztán újra autóba ült, visszaszállította a több köbméter teljesen fölöslegesen haza hurcolt cuccunkat, a bringákat, amiket mintegy három alkalommal használtunk is, aztán augusztus végén mi is visszareppentünk.

A nyár meleg volt, és gyorsan eltelt. A gyerekek egy hetet táboroztak, aztán két hetet otthon szórakoztattuk egymást a nagy melegben, utána két hetet Gödön töltöttünk, majd pedig - már Gézával együtt - pár napot Szegeden nyaraltunk, majd Balatonvilágoson voltunk.

A nyári eseményeket nem nagyon dokumentáltuk, Gödön a Duna parton, avagy bent a Dunában próbáltuk túlélni a hőséget, Szegeden viziparádéztunk, csúszdáztunk, én pedig minden nap - napozás címén - aludtam egy órát valahol egy nyugágyban. A Balatonnál - mily meglepő! - fürödtünk a Balatonban, amikor éppen nem fagytunk bele, voltunk Siófokon, ahol megtekintettük a Komi Köztársaságból érkezett finnugor rokonaink néptánc bemutatóját, forogtunk a víztorony tetejével, és még moziban is voltunk.

Persze drága családtagjainkkal is próbáltunk minél több időt eltölteni, és az éppen ráérő barátokkal is összehozni némi randevút. 

Visszatérésünk első nagy eseménye a multinacionális nagyvállalat által szervezett családi nap volt augusztus utolsó szombatján, pazar helyszínen, rengeteg étellel, gyerekkel, programmal. A party a kalóztémára volt felépítve, úgyhogy ennek jegyében készítettünk kalózsapkát és papír-papagájt, ettünk, ittunk, veszekedtünk, aztán hazajöttünk. Vasárnap bringára pattantunk, és legurultunk  a tó partra, de közben belekeveredtünk egy görkorcsolya világversenybe. Mármint csak nézőként. Nagyon érdekes volt, főleg a hason száguldó versenyzők...

Szeptember 2-án felkerestük az iskolát, megtekintettük az osztálytermeket, tanárokat, mindent rendben találtunk, beszereztük az egyenruhákat, majd hazatértünk. Másnap a gyerekek teljes izgalommal vágtak neki a napnak, Ábelék kilencen vannak az osztályban, Boriék pedig - összevonva a harmadikosokkal - tizenöten. A hangulat még mindig remek, minden great, fantastic, super, excelent, faboulos.

Én a magam részéről elhatároztam, hogy angol nyelvi fejlődésem elősegítése céljából belevetem magam a társasági életbe, részt veszek mindenféle - iskolai anyukák által szervezett - programon.

Ennek megfelelően múlt pénteken, miután leadtam a gyerekeket, határozott léptekkel bevonultam az iskola szalonjába, hogy ott társalogjak és kávézzak. Bementem, de mivel mindenki cseverészett valakivel, sarkon fordultam, és kiosontam. Gézát értesítettem megfutamodásomról, aki határozottan felszólított, hogy menjek vissza, és barátkozzak. Visszamentem, tébláboltam, elrontottam a kávéfőzőt, de aztán tényleg szóba elegyedtem a kedves nőkkel, és még egy reggelire is meghívást kaptam. Kértem, hogy ezt e-mailben is részletezzék, mert nem biztos, hogy pontosan értettem, hogy mikor és hol kell megjelenni. Kaptam is e-mailt, úgyhogy a kedd délelőttöt már Ábel osztályába járó gyerekek anyukáival töltöttem, és mexikói reggelit (chilis bab!) fogyasztottam.

A partyra kicsit késve érkeztem, ugyanis udvarias érdeklődésemre, hogy mit vigyek magammal, hétfő éjszaka jött a levél, hogy "something yumi". Nem álltam neki yumit készíteni, hanem kedd reggel, miután elszállítottam a gyerekeket a suliba, beugrottam egy supermarketba. Épphogy beraktam a kosaramba a sütit, szirénázás kezdődött, és a hangosbemondó bemondta, hogy "Attention, attention, bla bla bla, bla bla bla!" szerencsére németül, és olaszul is elmondták ("Achtung, achtung, bla bla bla, bla bla bla!" "Attenzione, attenzione, bla bla bla, bla bla bla!"). Gondoltam, hogy ennek fele se tréfa, figyeltem a békésen vásárlók reakcióját, de ők meg sem rezdülve vásárolgattak tovább egy ideig, de aztán újra sziréna, és az előző figyelmezetés. Sikerült rájönnöm, hogy ez egy tűzriadó próba, és el kell hagyni az épületet, és ott kell várakozni. Az autó persze a garázsban állt, megközelíthetetlenül, úgyhogy fegyelmezetten várakoztam az épület előtt.

Hihetetlen volt a látvány, hogy mindenki (rajtam kívül) teljes lelki nyugalommal álldogál, vár, és vár, nem idegeskedik. Kb. húsz perc után kinyitották az ajtót, ahol szépen, lassan, vidáman visszahaladtak a vásárlók a boltba, és mintha mi sem történt volna, újrakezdték a vásárlást. A visszatérés örömére a bolttól mindenki kapott egy tábla csokit ajándékba. Én gyorsan a pénztárhoz vágtattam, és szatyromban a yumival leszaladtam a garázsba. Vagyis a garázsba nem tudtam behaladni, mert a fotocellás ajtó nem nyílt ki. Már egy páran  várakoztak a csukott ajtónál tele szatyrokkal, én is csatlakoztam hozzájuk, és együtt néztük az ajtó másik oldalán, a garázsban álldogálókat. Mindenki (rajtam kívül) békésen várakozott, jött mindenféle ajtónyitó-szakembernek látszó személy, nyomkodtak gombokat, kulcsokkal bohóckodtak, a hangulat remek volt, nevetgéltek, beszélgettek, teljes zen állapotban volt mindenki (rajtam kívül). Én végül meguntam a hiábavalónak tetsző várakozást, és a szakadó esőben megkerültem az egész épületet, lerohantam a kocsilehajtón, és pánikszerűen elhagytam az objektumot. Így a kilenckor kezdődő reggelire tízkor már meg is érkeztem, ahol próbáltam elmagyarázni, hogy micsoda kalandom volt. Lehet, hogy most egy páran azt hiszik, hogy valami nagy tűzvész túlélője vagyok, de sebaj, a lényeg, hogy vittem yumit.

Kirándulni is voltunk már, meg kiállításon, holnap pedig (mivel három napos hétvége következik) elmegyünk Svájc olasz részére, Luganóba. Ez azt jelenti, hogy jönnek a fényképes beszámolók hegyekről, tavakról, mormotákról, siklóernyősökről, és más efféle érdekességekről. És akkor a francia nyelven megtartott zumbody elnevezésű sportfoglalkozást - amin szintén részt vettem - még nem is említettem.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.