Már megint majdnem eltelt egy hónap az előző bejegyzés óta, őrület. Mi meg nem írunk, felháborító. Gézának felmentése van, őt bedarálta a multinacionális nagyvállalat, én nem tudok semmi rendes kifogást felhozni, úgyhogy most megpróbálom bepótolni az elmaradásokat. Vigyázat, hosszú lesz!

Március utolsó hete az iskolában a Húsvét jegyében telt, valamint Ábiék Class Assembly-je is megrendezésre került, ezen kívül Bori nyolc éves lett.

A Húsvét megünneplése az iskolában tojáskereséssel történt, méghozzá oly módon, hogy lelkes anyukák (közöttük én is) mindenféle csoki tojást, csoki nyulat, és más efféle finomságokat rejtettünk el az iskola kertjében, amit aztán a gyerekek nagy izgalom közepette megkerestek. Rendkívül boldogok voltak a zsákmánnyal, és most egyik gyerekünk sem sértődött meg, hogy ott találtak engem - az anyukájukat, jaj, hova jut a világ?! - a tojás keresés színhelyén. (Fejlődőképes vagyok, tehát nem integettem, nem dobáltam puszit, nem teremtettem velük testi kontaktust, csak álldogáltam ott, a többi anyukával együtt.)

Ábiék Class Assembly-jét nagyon vártuk, annyit tudtunk, hogy Ábi sáfrány gyári munkás lesz benne, és állítása szerint amerikai angyalnak is beöltöznek egyesek. Nahát ezek után a következő dolgok történtek. Ábiék osztálya és a másodikosok közös műsorban foglalták össze, hogy milyen alapanyagok szükségesek a paella elkészítéséhez, és ezeket a dolgokat Spanyolország mely részéről lehet beszerezni. Na mi itt tudtuk meg, hogy a paella elkészítéséhez szükséges sáfrány nem más, mint a krókusz bibéje. Bevallom, hogy ezt eddig nem  tudtam, természetesen azóta utána olvastam, nagyon érdekes, tényleg. (Azért pont ezt a témát dolgozták fel, mert az utóbbi időszak témája náluk Spanyolország volt, így ennek ürügyén - többek között - megismerkedtek a paella hozzávalóival, készítettek magukról portrét Picasso stílusában, volt egy kislány, aki flamencót táncolt nekik /Ábi szerint flamingót.../, Gaudi hatására pedig mozaikot raktak.)

Amerikai angyal nem volt, Ábika viszont tényleg gyári munkás volt, még egy mondatot is mondott önállóan, valamint a többiekkel együtt énekelt (spanyolul is...).

Március 28-án Borcsa nyolc éves lett, ami teljesen érthetetlen, és hihetetlen, hogy ennyi idő eltelt a születése óta. Megható fotó összeállítást persze megint nem készítettem, de majd fogok egyszer, tényleg. Egyetlen dolgot kért szülinapjára, hogy legyen tavasz. Mivel az időjárás nem teljesítette ezt a kívánságát, kénytelenek voltunk a lakást művirágokkal, és műpillangókkal feldíszíteni. Borika szerencsére értékelte az igyekezetünket.

Március 29-én pénteken pedig elindultunk kocsival hazafelé. Géza egyedül tizenkét óra alatt szokta megtenni a Lausanne-Budapest távot, ezt persze a gyerekekkel nem mertük bevállalni, úgyhogy Salzburgban foglaltunk szállást egy éjszakára, hogy szombaton kipihenten és vidáman érkezzünk haza.

Az autózás nem volt annyira horror, mint amennyire számítottam rá (főleg ennyi idő távlatából visszatekintve). Persze volt ordibálás, verekedés (de szerencsére csak a gyerekek között, mi Gézával türtőztettük magunkat, legalábbis a verekedés terén). Voltak idilli részek is, amikor a gyerekek szépen elfoglalták magukat (Ábi például remek videó felvételt készített az autópályán mellettünk elsuhanó tájról, de többet is, egyik sem rövid), mi pedig beszélgetni is tudtunk egymással. Reggel kilenckor indultunk, és este fél hatra értünk Salzburgba, ahol még a szemerkélő esőben, és a kb. 3 °C-os hidegben sétáltunk egy nagyot, és megbeszéltük, hogy egyszer majd szép időben hosszasabban is elidőzünk ebben a kedves kis városban. Szombat reggel már nyolckor az autóban ültünk, és száguldottunk otthonunk felé. Magyarországra érvén az első dolog, ami feltűnt (azonkívül, hogy a bábolnai mekiben nem lehet kártyával fizetni), hogy annak ellenére, hogy mi tavaszi szünetre érkeztünk, tavaszi ruhákkal felszerelkezve, igencsak havas volt a táj. Megérkezvén otthonunkba észleltük, hogy a nagy hó mellett, hideg is van. Otthon ünneplő tömegek vártak minket, megünnepeltük Bori, és Géza tesója, Dani szülinapját. Danit egy 4,5 kg súlyú Toblerone-nal köszöntöttük föl. Gondolom még van belőle...

Húsvét vasárnap reggel a gyerekek lelkesen keresték a hideggel és hóval dacoló nyúl által a kertben elrejtett ajándékokat, Bori köszönő levelet is írt, amelyben aggodalmát fejezte ki fül- és farok lefagyás ügyében. Aztán érkezett az én drága kis családom is, evés, ivás, nevetés volt a program.

Kíméletes leszek, és nem fogok az otthon töltött két hét minden napjáról megemlékezni, a lényeg, hogy jó volt otthon, a gyerekek is szuper programokon vettek részt Agyibagyiéknak köszönhetően, én is tudtam találkozni barátokkal. Akikre nem jutott idő, azoktól elnézést kérek, remélem nem sértődtek meg örökre.

Azt még rögzíteném, hogy nagyon hideg volt ezalatt a két hét alatt, és mivel az előrejelzések 14 °C fokról, napsütésről, maximum futó záporokról írtak, ennek megfelelően meleg ruhával nem igazán készültem. A kertünkben kb. egy hétig hó volt, és az eső is állandóan esett, úgyhogy a hideg ellen azzal védekeztünk, hogy nem hagytuk el a házat. De aztán kimerészkedtünk a kertbe, a krókuszok is kinyíltak (de nem gyűjtöttünk sáfrányt), és mikor két hét után elindultunk a repülőtérre a nap is kisütött, és két nappal aztuán, hogy elhagytuk Magyarországot, Nagyapa már küldhette is fényképeket a teljes pompájukban virágzó nárciszokról.

Tanulság, hogy ne higgyetek az időjárás előrejelzésnek, mindig legyen nálatok esőkabát, meleg pulcsi, és vízálló cipő. A többi nem olyan fontos. Csomagolni még mindig utálok, és nem is tudok ésszerűen.

Jogosan merül fel a kérdés, hogy mialatt mi vígan voltunk Magyarországon, hogyan teltek Géza napjai Lausanne-ban. Ő a húsvét hétfőt követő kedden ugyanis visszatért ide külföldre, egyedül, csöndben visszaautózott, miközben elérzékenyülve arra gondolt, hogy milyen kár, hogy senki nem sikít a fülébe, nem kérdezi meg tíz percenként, hogy oda értünk-e már, és nem követel olyan ételt/italt, ami természetesen nincs nálunk.

Azért neki sem kizárólag magányosan teltek a napjai, pár napot itt töltöttek a barátaink, úgyhogy a szinte már kötelező sajt- és csokigyár-látogatás után fondüzhetett jó társaságban, és kirándulhatott a Mont Blanc-on. Sőt, kihasználva a síszezon utolsó hétvégéjét, megérkezésünk előtti napon még síelni is elment. Bár a hó már nem volt az igazi, azért senki ne legyen szomorú, eltelt szépen az a nap is.

A visszatérésünk nagyon jól sikerült, egészen rutinosan repülünk már, és vasárnap délben már landoltunk is a tavaszi időjárással fogadó Svájcban.

A szép időre való tekintettel le is sétáltunk a tó partra, ahol olyat láttunk, amilyet itt még sohasem (és a tíz éve itt élő ismerősünk állítása szerint még ő sem), szóval mindenhol autók parkoltak, a behajtani tilos utcákba behajtottak, felálltak a fűre, és egy csomó olyan dolgot csináltak, ami otthon hozzátartozik a szép tavaszi Normafa látványához, de itt eddig elképzelhetetlennek tartottam. Na sebaj, itt is emberek élnek ezek szerint. A tó parton pedig fűben piknikezők, barbecue sütők mindenféle méretben, a levegőben égett kolbász illata, a fagyisnál kilométeres sorok, a tavon evezősök.

A jó időnek köszönhetően pár nap alatt minden virágba borult, az eddig is gyönyörű tájat még szebbé téve. Kezdtük is beleélni magunkat, hogy kitört a nyár, de aztán egy huszáros vágással péntekre húsz fokot csökkent a hőmérséklet, Svájc német részén még a hó is esett, itt csak az eső szerencsére.

A tavasz beköszöntét itt az is jelzi, hogy megjelentek a tehenek a legelőkön, vidáman legelésznek, úgyhogy újra jönnek majd a tehén fotók, vigyázat!

Amúgy a suli még mindig jó, újra járnak úszni hetente egyszer, keddenként pedig Ábi ping-pong különórán vesz részt. Májusban mennek osztálykirándulásra mind a ketten, két éjszakát töltenek majd a Morgins nevű helyen. Nagy az izgalom az üggyel kapcsolatban, Bori teljes pánikban van, Ábi próbálja a dolog jó oldalát nézni. Az iskolában azt javasolták, ha még nem aludtak a gyerekek idegen helyen (mármint a szüleik nélkül), akkor itt az ideje, hogy valahol máshol töltsenek egy pár éjszakát. Esetleg valaki? Bori vagy Ábi egy pár éjszakára? Nem tudom mi lesz, gondolom jól fogják érezni magukat, de azért majd csomagolok nekik titkos ételkészleteket, biztos ami biztos.

A hétvégét megpróbáltuk valahogy eltölteni síelés nélkül, többek között megtekintettük Géza kollegájának két hetes gyermekét, Balázst. Rendkívül cuki egy teremtés, a mi gyerekeink is teljes eksztázisba jöttek tőle, mármint nem úgy hogy szeretnének itthonra egyet, hanem hogy kisbabásat játszanak. Ábi megállapította, hogy azért ijesztő a kisbaba sírása, mert váratlan és nagyon hangos. Van benne valami...

Vasárnap pedig - hogy ne maradjunk sportolás nélkül - bringára pattantunk, és elkerekeztünk a szomszédos Pully nevezetű településre. Szerencsére ez is egy olyan program, amiben meg lehet sértődni, lehet sírni, megfogadni, hogy na ezt soha többet, de végülis összességében megállapíthatjuk, hogy jó volt, máskor is megyünk.

Hát így zajlanak itt a napjaink, remélem senki nem sérült meg a magyarországi földrengésben! Megpróbálunk gyakrabban írni, mert ez így nem az igazi, félő, hogy apró - de annál fontosabb - részletek így lemaradnak, és az úgy mégsem járja.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.