Rokonlátogatás

2012.11.10. 21:07

November elsején este megérkezett hozzánk Géza öccse, Marci, valamint a kisfia Bence. Bori nagyvonalúan átengedte a szobáját a vendégek részére, ő pedig bevackolt a hálószobánkba. Szuper ötletnek tűnt a földre lehelyezett matrac, nagyon otthonosan berendezte, volt ott minden, macska, kutya, baba. Aztán miután lefeküdt, rájött, hogy ő ilyen alacsonyan nem tud aludni, úgyhogy bemászott a hitvesi ágyba, tehát én aludhattam a kutyákkal, macskákkal. De nekem jó volt, mióta gyerekeink vannak, valahogy nem vagyok túl igényes a fekhelyemmel kapcsolatban, a lényeg, hogy aludhassak. Péntek reggel Géza elment dolgozni, én elszállítottam a gyerekeket a suliba, úgyhogy Bence belevethette magát a Playmobilos dobozok tartalmának feltárásába. Úgy terveztem, hogy az iskolából gyorsan hazahajtok, a délelőttöt pedig a szabadban töltjük a szép napsütéses időben. Mivel a délutáni terv az volt, hogy Marciékkal együtt megyünk az iskolába, be kellett szerezni még egy gyerekülést. Gondoltam vagyok már annyira vagány, hogy ezt megoldom gyorsan hazafelé menet az iskolából. Nem sikerült. Nem találtam meg a boltot, majd pedig - mintha ennyi kudarc nem lenne elég - rossz irányban hajtottam fel az utópályára, úgyhogy a délelőttöt az autópályán töltöttem, mindenféle irányba haladtam, de végül hazaértem. Bevonultunk Gézához ebédelni az irodába, ahol van egy óriási étterem, elég bőséges választékkal. Menza. Csak lehet kapni pl. csigás pitét, meg lazacot. Itt jól beebédeltünk, majd Géza átnyújtott egy térképet, amelyen pirossal bejelölte a gyerekülés bolt megközelítésének útvonalát. Hazasétáltunk, majd nemsokára elindultunk a gyerekekért az iskolába. Az ülést is sikerült beszereznünk, Marci nézte a térképet, én az utat, és így végül oda találtunk, ülést megvettük, folytathattuk az utazást.

FőtérBencének beharangoztuk, hogy az úton négy alagúton is keresztül megyünk. Ő a hírnek nagyon megörült, majd az első alagút előtt mély álomba szenderült (állítása szerint nem aludt, csak úgy csinált, mintha...). De Marci szépen dokumentálta az utazást, fényképezett lelkesen, remek képek készültek a százhússzal közlekedő autóból a (koszos) szélvédőn keresztül. Miután megérkeztünk a sulihoz, megnéztük a környékbeli bocikat, aztán izgatottan vártuk Bori és Ábi érkezését. Ők jöttek is, bepréselődtek a hátsó ülésre, és visszatértünk Lausanne-ba. Sötétedésig a kedvenc sziklás játszóterünkön töltöttük az időt, Boriék büszkén mutogatták a jobbnál jobb helyeiket Bencének.

Szombaton gyönyörű volt az idő, úgyhogy bebuszoztunk az óvárosba, ahol szombatonként piac van. Nagyon hangulatos, ahogy az csapatutcákon végig kipakolva a zöldségek, gyümölcsök, fűszerek, sütik, virágok. A hangulatról Bori is gondoskodott, aki szerint szörnyű volt az egész. A borzalom akkor tetőzött számára, amikor még a katedrálishoz is felcaplattunk. A gyerekeket felmentettem a katedrális meglátogatása alól, úgyhogy ezzel kicsit enyhítettem a szenvedésükön. (Gézával arról álmodozunk, hogy egyszer kettesben eltöltünk egy szombat délelőttöt piacozással...). Ezek után lemetróztunk Ouchy-ba, ahol megnéztük a kikötőt, és az olimpiai parkot. Miután a gyerekek már nagyon fáradtak voltak, elvonszoltuk magunkat/egymást egy buszmegállóig, és visszatértünk a lakásba, ahol az evésen, és a gyerekek fegyelmezésén kívül már nem sok izgalmas dolog történt.

Vasárnap délelőtt Marci a két fiúval elment focizni, és játszóterezni, Géza levest főzött (mert ő olyat is tud), én meg palacsintát sütöttem. Délutánra eleredt az eső, ami nem is állt el a nap további részében, úgyhogy maradt a lakásban őrjöngés, mint könnyed vasárnapi program.

Hétfő reggel könnyes búcsút vettünk drága rokonainktól, akiket - miután visszaértem a suliból - még a buszhoz is lekísértem, ahol hosszasan integettünk egymásnak.

Jó volt ez a három nap! Tegnap pedig megérkezett Géza anyukája (Agyibagyi), aki tíz napot tölt velünk, és ha minden a terv szerint alakul, akkor - esetleg - egyik este felnőttek közé megyünk vendégségbe, kettesben. Juhéjj! 

A bejegyzés trackback címe:

https://tucsokutca.blog.hu/api/trackback/id/tr774898703

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nagyapa4 2012.11.11. 09:27:44

Ismerve a szereplőket, nem lehetett egy csendes lefolyású történet ez a rokonlátogatás! Köszi a beszámolót és a fotókat!
Üdv "Agyibagyi"-nak!

KulcsárM 2012.11.20. 00:04:48

Nagyon szuper volt, jól éreztük magunkat. A legizgalmasabbat nem is említetted. Hogy majdnem megfürdettem Borit a tóban?! :-)

Aszta 2012.11.22. 13:25:08

Facebookra nem akarod kiposztolni amikor új bejegyzés van? Nekem jó lenne nagyon, mert nem maradnék le a történésekről! :-)
süti beállítások módosítása