Újabb hétvége. Megint nem unatkoztunk. Szombaton, kihasználva az utolsó napsugarakat ismét a Parc Pré Vert felé vettük az irányt. Ez az a hely, ahol még az első hétvégén vizi-dodzsemeztek a srácok. Most azért mentünk vissza, mert az iskolában, Ábi osztályában az egyik anyuka kitalálta, összejöhetnénk itt egy piknikre, hogy jobban megismerjük egymást. Ez első hallásra remek ötletnek tűnt. Persze a kivitelezéssel már voltak problémák, tekintettel arra, hogy a gyerekek - legalábbis ebben a korban még - valahogy kevésbé tolerálják, hogy egy kalandözönnel kecsegtető 110 hektáros parkban csendesen eljátszanak egymással, míg a szülők remekül piknikeznek az őszi napsütésben. Ennek megfelelően mi sem az angoltudásunkat csiszolgattuk kedélyes csevegések közben, hanem rohangáltunk a légyszi-menjünk-még-egy-kört vizidodzsem, a nézd-apa-most-a-kombinátorban-vagyok rakéta játszótér, a juj-de-aranyos-nézd-de-cuki háziállatok és a de-jó-megsült-a-friss-kalács-de-én-inkább-mégis-jégkrémet-kérek látványpékség között. Szerencsére a többi család is nagyjából ezt a feladatsort hajtotta végre, így nem lógtunk ki a sorból nagyon. És azért arra is jutott idő, hogy megbeszéljük a többiekkel, hogy: igen, a mi gyerekeink is imádják az iskolát; nem, még nem beszélnek angolul; persze biztos Karácsonyra folyékonyan fognak fecsegni; gyönyörű az expat élet; igen, sokat kell autózni minden nap. Mindezt sűrűn megszakítva angol, spanyol és magyar nyelvű, gyerekeknek szóló utasításokkal. Egyébként a vizi és a szárazföldi dodzsem továbbra is remek móka. És az állatok is szórakoztatóak. Kiváltképp a malacok. A kicsik még csak kb. egy hónaposak, így rózsaszín örökmozgóként próbálták felébreszteni egymást és az anyjukat az ebédutáni szunyókálásból. Az előbbi általában sikerült is nekik, de az anyakoca irigylésre méltó közönnyel hagyta figyelmen kívül a randalírozásukat.

Aztán a nap fénypontjaként Ábel kipróbálta a kaland-parkot. Már a múltkor is szemezgettek a fák közé kifeszített pályákkal, de mostanra Ábi össze is szedte a bátorságát. Klassz volt látni, hogy minden probléma nélkül megértette, amikor a srác angolul elmagyarázta neki, hogyan kell felvenni a beülőt, és mik a szabályok a pályán. Az első szakaszon minden gond nélkül végig is ment, magyarázta, hogy ez milyen remek, meg az milyen nehéz de ő bezzeg milyen szuperül megcsinálja. Aztán egyből nekiugrott a másodiknak is. Hát.... itt már akadtak döcögősebb (igazából üvöltve bőgős) részek, de végül legyőzte a félelmét, és minden erejét összeszedve végigment ezen a pályán is. Nagyon büszkék voltunk rá, és némi pihenés után már ő is a következő látogatást tervezte.

Vasárnapra visszatért a rossz idő, de sebaj, mert cirkuszba nem esik be az eső. Ugyanis már korábban - egy kisebb afrikai ország teljes éves GDP-jének megfelelő összegért - beszereztük a belépőinket a Knie cirkusz helyi vendégszereplésére. Kicsit rettegtünk, mert a lelki szemeink előtt a Colorado cirkusz balatonvilágosi ámokfutása lebegett, ahol a műsor fő attrakciója a porondra kézben behozott, majd kivitt 80 cm-es krokodil volt. A többi produkciót meg nem is idéznénk fel. Szerencsére nem is kell, hacsak nem elrettentő példaként, mert mint kiderült a svájciak ezt is kicsit komolyabban veszik. A Knie a Svájci Nemzeti Cirkusz utazó verziója. Kb. akkora személyzettel utaznak, mint egy kisebb falu lakossága, annyi helyet is foglal a városban a sátor, a lakókocsi-park és az állatkert, mint egy falu. Azt már hét közben is láttuk, hogy nem viccelnek. Az állatoknak istállókat építettek, meg egy elég méretes karámot, hogy mozogni is tudjanak, az elefántokat meg minden nap fürdetik a tóban. A program is kicsit nívósabb volt, mint a rémálom-cirkuszban. Pörgős, jól összerakott két és fél órás műsor. Igen, két és fél óra (benne egy 15 perces szünet) de szinte észre sem venni, mert teljesen leköti a figyelmet. A megérkezésünkkor még javában tartott a rendes napi hiszti, de amint a zenekar (igen, élőben) a húrok közé csapott, és kigyúltak a fények, a varázslat egyből magával ragadott minket. Modern számok (pl. punk csajok, mint akrobaták) keveredtek a klasszikus elemekkel. Volt elefánt, lovak és zebrák, feltűnt egy teve, viszont büdös nem volt, mint Bori szerint a Nagyvárosi Főcirkuszban. Persze volt bohóc is, aki inkább tűnt stand-up komikusnak, bár mivel franciául beszélt mi nem minden poént értettünk meg. Repkedtek a labdák és az ugrócsoport tagjai, és menetközben váltottak járgányt a kínai biciklis lányok. Mi meg tátott szájjal bámultunk mindent, és a végén úgy jöttünk ki, hogy Bori mégis szereti a cirkuszt, mi meg megnyugodtunk, hogy nem feleslegesen dobtuk ki azt a rakás pénzt. Sajnos a cirkusz annyira elvarázsolt minket, hogy elfelejtettünk fotózni, de itt érdemes megnézni a dolgot: www.knie.ch

És persze a hétvége méltó lezárásaként a család minden tagja szinte követelte, hogy megtekinthesse az aktuális magyar bajnoki mérkőzést. Ahol ugye kiderült, hogy nem minden a tömött VIP szektor, és hogy az igazi szurkolókat nem fújja el a vihar...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.