Újra itt a hétvége, irány az ország egy része... Mindig bántotta a fülemet ez a béna rím, akárhányszor is csendült fel valamelyik stadionban, de tény, hogy e remekmű méltán ismeretlen szerzője rátapintott a lényegre. Eljött a szombat, és mielőtt a srácok nagyon magukhoz térhettek volna az egész heti iskola okozta mámorból, máris egy hajón ültünk, és hasítottuk a tavat Chillon felé. Persze azért feljutni a hajóra nem volt annyira egyszerű, mint gondoltuk, mert tekintettel a remek időjárásra, nem csak nekünk jutott eszünkbe, hogy egy hajókirándulás jó ötlet lenne. Szépen végigálltuk (igen, én is...) a bosszantóan hosszú sort, így némi idegeskedés után éppen a hajó indulására sikerült a megfelelő mólóhoz érni. Majd a beszálláskor kicsit morogva fedeztük fel, hogy nem is kellett volna hosszú percekig a Genfbe tartó nyugdíjasok bénázása miatt dühöngeni a pénztárnál, mert a hajón is árulnak jegyet. Lehet, hogy legalább egy kicsit mégis meg kellene tanulni franciául...

Aztán a két órás hajóút alatt az "azt nézd", "hú, ez de szép" és "wow" ismételgetése következett, ugyanis a hajó az egyik gyönyörű település kikötőjétől a másikig szépen végighaladt a Lavaux borvidék szőlőültevényekkel borított hegyoldalai, majd Vevey és Montreux városa előtt. Mikor már-már megcsömörlöttünk a látványtól, feltűnt a Château de Chillon, azaz a Chillon várkastély. Egy apró szigeten áll egész közel a parthoz. És mit mondjak, nem romos... Meggyőző a látvány már a tó felől is, de mikor az ember keresztülmegy a hídon a kis szigetre, és belép az első udvarba, akkor derül ki igazán, hogy miért is ez az egyik leglátogatottabb műemlék Svájcban. Az rendben, hogy itt nem nagyon volt háború az elmúlt 200 évben, így senki nem robbantotta fel és/vagy bombázta le az összes várat, de ez (is) tényleg olyan, mintha visszaröppentünk volna a középkorba. Ja, itt kell megjegyeznem, hogy Ábi szerint azért voltak régen a háborúk, mert ugyan a királyok / lovagok megegyeztek, hogy nem fogják egymást bántani, de aztán az egyik rájött, hogy: "De nálam itt van a kardom!", mire a másik: "Nálam is!", és akkor inkább harcoltak.

Azon már meg sem lepődtünk, hogy - bár a nyolc nyelven elérhető audió guide magyarul éppen nem beszél - a bejáratnál a hölgy széles mosollyal adta a kezünkbe a magyar nyelvű prospektust a látnivalók részletes leírásával. És még választhattunk volna 13 másik nyelvből. Szépen végig is jártunk mindent a pincétől a toronyszobáig, bár Bori minden lépcsőfoknál megjegyezte (és higyjétek el nekem, volt egy pár), hogy ez a régi lépcső biztos most fog leszakadni. Nem szakadt le egyik sem, így azt is megtudtuk, hogy valószínüleg nem a jövő turistái miatt épült erre a gyönyörű helyre a várkastély, hanem azért, mert a tulajok rengeteg pénzt kereshettek azzal, hogy a felügyeletük alatt tartották az Olaszországot Franciaországgal összekötő kereskedelmi útvonalat. Azt pedig, hogy a várat a XII. századtól 1536-ig birtokló Savoyai családnak van-e köze a budai várban álló Savoyai szoborhoz, inkább egy történelemben jártasabbtól kérdezzétek meg. Viszont, aki elsőként elküldi Lord Byron A Chillon-i fogoly című versének magyar fordítását, azt a legközelebbi látogatásakor szívesen elvisszük a versben szereplő börtönbe. És megnézheti, hogy a híres költő melyik oszlopba véste bele a nevét.

Mivel a várban nem baktattunk eleget, a visszautat Montreux-ig gyalog tettük meg a promenádon. Mármint mi hárman gyalog, Ábi meg hol a nyakamban, hol Eszteren csüngve, de közben szabadkozott, hogy ő igazán nem tehet róla, hogy ilyen hamar elfáradt. A család botanikusa, Bori viszont élvezte a sétát, és az utat szegélyező csodás növényeket. Egyébként tisztára a tengerparton éreztük magunkat: vízparti sétány, gyönyörű kertek, puccos házak, szállodák, kikötők, éttermek, csak a víz nem sós.

És a végén még várt ránk egy meglepetés. Éppen akkor értünk a városba, amikor befutott a Montreux Grand Prix 2012 mezőnye. Mint kiderült, ez egy olyan veterán-autós rally verseny, ahol egy csomó régi Ferrari, Bugatti, Alfa Romeo és egyéb hasonlóan olcsó autó - gondolom kicsit sem sznob - tulajdonosa, és a mezőnybe keveredett pár menő elektromos autó vezetője autókázik egyet a város környékén, és a végén együtt pezsgőznek a Montreux-i kikötőben. Mi viszont megnézhettük a verdákat, és Ábi kérésére gazdagon dokumentáltuk is az eseményt, hogy Dani is láthassa, miről maradt le.

A vonaton Lausanne felé már mind a négyen erősen küzdöttünk az elalvás ellen, de végül időben leszálltunk és hazavonszoltuk magunkat. Eszter még elgondolkozott rajta, hogy a nyugdíjas éveinket eltengethetnénk Montreux-ben, de szerintem túl sznob az a hely, és oroszul sem beszélek elég jól, pedig elhallgatva az embereket a városban, az nem árt. Mostanra azonban a kis családom mélyen alszik, és ha nem lenne ez a blog, már én is ezt tenném, de persze első a lelkes olvasó-közönség.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.