Rossz idő? Svájc? Kell egy hely, ahol elkezdjük az ismerkedést? Csokigyár! Irány Broc, ahol a Cailler nem csak a világ környék legjobb csokiját gyártja, de még egy gyereknek is élvezetes módon mutatja be a csokoládé történetét és a gyártás folyamatát.

Kb. fél óra autóval és máris Csokiországban találtuk magunkat. Az időjárás a "szokásos" volt, de egy kis eső igazán nem tántoríthat el bennünket rögtön az első kirándulásunkon. A Cailler gyár (La Maison Cailler) a Broc nevű településen található a szokásos csúnya és rendezetlen svájci környezetben. A kiállítás interaktív, ami ebben az esetben nem azt jelenti, hogy a szerepüket túljátszó teremőrök aktívan fegyelmezik a nemzetközi  látogatókat. A 10-15 fős csoportok kb. 5 percenként követik egymást (persze 4-5 különböző nyelven van vezetés). A túra a csokoládé történetével indul, az azték időktől, a spanyol hódításon át, a csokoládé európai elterjedésén keresztül, egészen a svájci csúcsokig. Mindezt a csoport egy jól koreografált automata idegenvezető segítségével magában követi végig; a különböző időszakokat külön-külön teremben mutatják be színes-hangos-illatos módon. Nekünk volt szerencsénk egy népes katari család társaságában megismerni a történetet, és azt, hogy a katari turista rokonlélek a japánnal. Fotó és video...

A historikus áttekintés után jön a lényeg. Mindent arról, hogy miből és hogyan készül a csokoládé. Tucatnyi féle kakaóbab óriási zsákokban, halmokban a mandula és a mogyoró, kannákban a tej és bálákban a cukor. Mindent a szemnek és a többi érzékszervnek is. Megfoghatod, megszagolhatod, ha van kedved meg is eheted. Majd egy kis gépsor bemutatja, hogyan lesz a csokimasszából kész termék. A gyerekek (is) csillogó szemmel nézték, hogy a robot vajon mi alapján válogatja ki a futószalagról a selejtesnek minősített darabokat. És persze a gépsor végén a csomagolás után rögtön le is kerül a celofán a csokiról, mert jöhet a kóstolás. És nem csak itt, hanem a külön kóstoló teremben is, ahol legalább húsz féle csokiból ehetsz annyit, amennyit bírsz. Persze addigra már nem bírsz sokat enni...

A látogatás végén természetesen ott van a bolt is, ahol egész falakat tölt be a csoki, meg a játszótér, ahol a játékok is a csokiról szólnak. Ki van találva az egész, és jól fel is van építve. Jönnek is sokan, mégsem volt elrettentő a tömeg. Élvezhető volt felnőtt fejjel is, mert adott elég információt, és tetszett a gyerekeknek is mert amellett, hogy látványos volt, elég pörgős is ahhoz, hogy ne unják meg.

Az elmúlt hónapok jól megtervezett, és átgondolt felkészülésének köszönhetően, mindenféle idegeskedés és feszültség nélkül vághattunk neki a költözésnek és az utazásnak. Ebből következően gondolhatjátok, hogy semmi nem maradt otthon, és gördülékenyen folytathatjuk az otthon is nyugodt mederben csordogáló életünket.

Na persze ez egyáltalában nem igaz. Mivel a nyarat nyaralással töltöttük (mármint két és fél hónapot hármasban, Géza nélkül, ami az idegeimet jelentősen megtépázta), valamint a pakolással szembeni teljes elutasító magatartásomnak köszönhetően, természetesen az utazás előtti egy hét a teljes őrület jegyében telt. De legalább írtam listát! Vagyis elkezdtem, Bori folytatta. A listán szereplők meg is érkeztek.

Javaslom, hogy mielőtt külföldre költöztök egy többé-kevésbé felszerelt lakásba, tájékozódjatok, hogy mi az, ami a kevésbé kategóriába tartozik... Emellett célszerű az időjárás-előrejelzést tanulmányozni (és itt most nem arra az országra gondolok, amit magunk mögött hagyunk), hiszen nem mindegy, hogy mi kerül abba a két bőröndbe, amiből az alatt az egy hét alatt öltözködik három személy, amíg a költöztető cég megérkezik a dobozokkal. Az, hogy Magyarországon harminc fok van, és sivatagosodás, még nem jelenti azt, hogy 1200 km-rel arrébb ne lehetne tizenöt fok, és eső (ami zuhog/ömlik/szemerkél/szakad).

Tehát amit vásároltunk az első napon: három darab esernyő (Gézának már volt, de már nincs, mert azt a második napon ÉN elhagytam). Körömkefe, felmosóizé, nagyméretű műanyag tál (salátacentrifugában kevert palacsintatészta elkészítése után). Géza miért nem szólt előre???

Nekem van egy darab pulóverem, csodálatosan sokféleképpen tudok alávenni egy csomó pólót. De még így is megfagyok.

De a lényeg, hogy itt vagyunk, együtt vagyunk, a kanapé otthonosan összemorzsázva, playmobil kalózok a szőnyegen, és - a harmadik emeleti lakók legnagyobb örömére - trappolás és ordítás.

Hétfőn kezdődik az iskola, ahonnan az elmúlt két hétben minden nap küldtek e-mailt, amiből megtudhattuk, hogy mit kell vinni, mit fognak tanulni, mi lesz az ebéd a jövő héten, mikor mennek úszni, mikor kávéznak együtt a szülői munkaközösség tagjai (helyszín: az iskola szalonja, vagy a Starbucks Vevey-ben), és hogy Ms Williams örökbefogadta a kis Ebssitu-t, aki nyolc hónapos és etiópiai.

Skype élesítve, e-mail címek változatlanok, és két kényelmes kanapé várja a látogatókat. És mostmár itt ez a blog is, kommenteljetek, én meg majd moderálok (bármit is jelentsen ez).

Kezdjünk neki.

Eltelt hét őrült hónap úgy, hogy alig láttuk egymást. Éppen elég volt ebből ennyi, meg az iskola is kezdődik lassan, hát egyesítettük erőinket. Most már az egész család a Tücsök utcában lakik. Nekikezdünk egy új életnek itt Svájcországban. Átmeneti hónapok után most egy újabb - átmeneti - időszak következik. A következő két évben itt fogunk dolgozni, iskolába járni, élni. Izgalmas lesz. Sok új élmény, amit innen a messzi távolból nehezebb megosztani veletek.

Nekikezdünk hát ennek a blognak is. Azért, hogy mindenki jól értesült legyen. Meg azért, hogy megosszuk veletek az élményeinket és gondolatainkat. Svájcról. A svájciakról. A helyekről, ahol járni fogunk. Meg az expat életről. Meg mindenről, ami eszünkbe jut.

Kezdjünk hát neki.