Mielőtt a feledés homályába vész az előző két hét (lassan már három...), valamint minden kedves érdeklődő elpártol tőlünk, gyorsan összefoglalom, hogy milyen pompás programokkal szórakoztattuk Géza anyukáját, azaz Agyibagyit azalatt a tíz nap alatt, amit itt töltött.

Az első hétvégén esett az eső, úgyhogy a program-lehetőségek elég korlátozottá váltak (lőttek a romantikus andalgásunknak is a piacon, amit szombat délelőttre megálmodtam...). De azért otthon mégsem maradhattunk, ezért felkerestük a 'Touch!' elnevezésű kiállítást, amelynek témája az érintés. Interaktívan, gyerekekkel is élvezhető módon lehet mindent kipróbálni, megfogdosni, megnézni. A kiállítás jó volt (azért csak emiatt nem éri meg ideutazni...), de ha jól emlékszem valami hisztéria vetett véget a szórakozásunknak, úgyhogy a szombat délutánt aztán mégiscsak kettesben töltöttük Gézával, mivel bevásárlás ürügyén leléptünk az őrjöngő gyermekeink társaságából. Ez annyira nem volt romantikus, mert mint már írtuk itt szombaton vásárol mindenki. MINDENKI. Mivel hétköznap korán bezárnak az üzletek, vasárnap meg ki sem nyitnak, ezért szombaton teljes őrület lesz úrrá a helyi lakosokon. Kb. mint otthon a hosszú hétvégék előtt. Csak itt minden szombaton ez van. Na mindegy, ez csak egy mellékszál volt...

Vasárnap a Papiliorama elnevezésű helyet vettük célba, ami egy lepkeház, valamint mini állatkert, és kb. egy óra autózásra van Lausanne-tól, Kerzers-ben. A zseniális tervünk az volt, hogy korán megebédelünk, ebéd után elindulunk, Ábika alszik az autóban; mikor megérkezünk, vidáman, és energikusan ébred; kacagva megcsodáljuk a megcsodálnivalókat, és utána boldogan és elégedetten hazatérünk. Persze a kisfiunk nem aludt el, ennek megfelelően kellőképpen fáradt is volt, úgyhogy adódtak kevésbé kacagós és boldog pillanatok a délután folyamán. Csoda, hogy a lepkék túlélték. Amúgy a hely nagyon szuper, a lepkeházban rengeteg trópusi lepke volt, mindenféle színben és méretben, különleges növények társaságában. A képeknél kéretik figyelembe venni, hogy lepkét nem könnyű fotózni, ugyanis elrepül. Az egyéb állatokat is megnéztük, pl. volt külön részleg az éjszakai lényeknek, ahol a hajunkat meglebbentve repdestek a denevérek. Nagyon jó volt az egész, kivéve amikor kiderült, hogy ötkor zárnak, és ezért a disznó-simogatóba már nem jutunk be.

A hétvégi esőzések után hétfőtől szép idő lett, úgyhogy Agyibagyival tudtunk sétálgatni a belvárosban együtt, meg ő külön is bejárta még párszor a várost, hogy kisunokái jelmezéhez mindent beszerezzen. Innen is köszönjük neki még egyszer!

A második hétvégén  - meglepő módon - még mindig sütött a nap, úgyhogy szabadtéri programokon vettünk részt. Ez volt az a hétvége, amikor a plüss tigris is velünk volt. Ez a dolog arról szól, hogy az elsősök osztályából minden hétvégén hazaviheti valaki (általában a valami nagy teljesítmény elismeréseként) a Kamrita nevű plüss tigrist, akit a hétvégén mindenhova vinni kell és a kalandjairól naplót kell vezetni. A tigris egy szatyorban érkezik a naplójával, egy a tigrisekről szóló tényeket tartalmazó füzettel, tigrises ceruzával és radírral, tigris álarccal (!), ismertetővel a kihaló-félben lévő tigrisek örökbefogadásáról, ja és persze egy szolid leltárral mindezekről (mert azért ez mégiscsak Svájc). A naplóban található kalandok alapján nem volt könnyű dolgunk, hiszen Kamrita járt már Amszterdamban, Londonban, volt már síelni, bringázni, állatkertben (innen valahogy kiszökött). Nem akartunk szégyenben maradni, úgyhogy szombaton egyenesen a mormota paradicsomba utaztunk, ami Montreux felett található, 2040 m magasan (Rochers de Naye). Az 1000 m-en levő Caux-ig autóval mentünk, onnantól pedig vonattal. Ezen a helyen már jártunk tavasszal, akkor mormotákat is láttunk, most ők már téli álmot aludtak. Így nem maradt más, meg kellett mászni a csúcsot, ahonnan gyönyörű a kilátás a tóra, a svájci és a francia csúcsokra. Mormota helyett volt nagy hó, napsütés, és a teraszon fogyasztott rösti-ebéd. Valamint szórakoztatásképpen a sok téli kabátos kiránduló között feltűnt egy fiatalember egy szál rövidgatyában, túrabakancsban, hátán hátizsák, és nagyon elszántan rohangált fel-alá. Megállapítottam, hogy nagyon jó megoldás, ha az ember sportolásnak álcázza, ha megőrült.

Vasárnap délelőtt Géza és Agyibagyi Vevey-ben sétált egyet, délután pedig a közeli Morges nevű várost vettük célba. Itt bejártuk a várat, ahol a tízezer ólomkatonából álló kiállításon kívül megtekinthető mindenféle katonai, meg rendőrségi dolog. Rajtunk kívül senki sem tartózkodott a várban, úgyhogy szabadon lehetett rohangálni, kiabálni, és mindent nagyon alaposan szemügyre venni. A vár bebarangolása után sétáltunk a nagyon hangulatos tóparti sétányon, sült gesztenyét ettünk, hattyúkat és kacsákat etettünk. Nagy, nagy bódottá...

Természetesen a plüss tigrist kötelességtudóan mindenhová magunkkal hurcoltuk, és jobbnál jobb fotókat készítettünk róla/vele. Vasárnap este Géza csodálatos - fényképekkel illusztrált - fogalmazást írt a tigris naplójába, Ábika pedig sírva aludt el, hogy el kell válnia Kamritától. Reméljük, hogy még visszatér, és kerülhet a naplójába budapesti kép is.

Hétfő reggel elbúcsúztunk Agyibagyitól, aki reméljük mostanra már kipihente az itt töltött napokat, és készen áll a decemberi találkozásra. Agyibagyi jó, hogy itt voltál, gyere máskor is!

Amúgy a jelmezeket tegnap leadtuk a suliban, volt már két francia óránk, Ábinak kiesett a foga, voltunk újabb állatkertben, én meg többször voltam már futni, úgyhogy témánk van bőven, és majd szép sorjában mindent megírunk. Talán a nagyvállalat munkatempója is kicsit család- és blog-barátabb lesz így az év vége felé.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.